left KEZDŐSZŐLÉSZ

kedd, október 21, 2008

Folyik a lé...


A tavalyi "életem első fehér bora" készítés után elindult az "életem első vörös bora" projekt. Rájöttem, azaz rá kellett jöjjek hogy borkészítés és borkészítés között mekkora különbségek lehetnek. Alapja ugyan (jó esetben) mindkettőnek a szőlő, mégis más hozzáállást kér a két módszer. Egy kicsit olyan mint amikor az embernek már van lánygyermeke oszt utána megkapja a fiút. Gyermek- gyermek mégis micsoda különbség!


Fehérborkészítés nekem valahogy tervezhetőbbnek tűnik. A szőlő szüretelelése után gyakorlatilag két dolgot tehetek: bogyózom-nem bogyózom, illetve áztatom e a cefrén-nem áztatom. Ezután alapvetően már irány a hordó.
Kékszőlőnek viszont időt kell adni, hogy megkülönböztesse magát a fehértől. Előstör is ha a kékszőlőt rögtön a darálás, préselés után küldeném le a tárolóedénybe akkor akár fehérbort is készíthetnénk. A vörösbornak azt a szép bíborszínét adó színanyaga ugyanis a bogyó héjéban rejtezik, melyet ki kell először nyerni. Ennek régi jól bevált módszere a héjon, azaz a ledarált cefrén történő áztatása. Ebben az esetben a fehér szőlőtől eltérően jelentős mértékben elválik a darálás és préselés időpontja.
Az áztatás általában 7-10 napig is eltarthat. A gyümölcs cukortartalma miatt azonban a cefréből nem csak a színanyag válik ki hanem az alkohol is, azaz már a ledarált gyümölcsben elindul az erjedés. Ez a folyamat a fehér szőlő esetében kizárólag a már lepréselt musttal esik meg az erjedésre használt tárolóedényben (pl. hordó).

Azaz a színkinyerés és erjedés folyamatát a kékszőlő esetében már a cefrén kezelni kell. Ráadásul a cefre (kistermelő esetében mint magam is) nyitott kádon történik teljes levegő kitettséggel. Nálam így nézett ki az ázó cefre.


Az így tárolt cefrével két fontos dolgot kell tenni. Folyamatosan keverni, hogy a tetejére felgyűlt oxigénnel kapcsolatba kerülő anyag lehetőleg csak kevés időt töltsön ebben az állapotban. Másik pedig, hogy relatív zárjuk el a levegőtől, hogy a beindult erjedés során keletkező széndioxid párnaként lebegjen az erjedő cefre fölött.
Én ezt saját korlátaimat és elérhető eszközeimet ismerve a következőképp oldottam meg.

Így töltöttük el együtt én meg a cefre az elmúlt hetet, míg végül múlt szombaton présbe került a félig kierjedt gyümölcs.

Így hét napot hagytam a erjedni a cefrét. Tovább nem mertem, mert estére már annyira (akár fagypont körülire) lehűlt a hőmérséklet, hogy úgy döntöttem inkább küldöm az egészet a pince-hordó ellenőrizhetőbb körülményei közé.

Az anyag színe egyébként első blikkre nem rossz. Most már a hordóban forrja ki még a maradék cukrát.


Olvasd tovább...

vasárnap, október 12, 2008

Kékszüret


Isten is szüretnek teremtette a szombati napot. Napsütés, felszáradt talaj, friss levegő. Nekem már szüret gyanánt csak a kékszőlő maradt mutatóba. Szó szerint majdnem csak mutatóba, mivel a hegyen már nemigen akadt szőlő így a vadak szépen rászoktak a szép érett alapanyagra.

Voltak teljes tőkék, melyekről az őzek gyakorlatilag teljesen lebogyózták a termést. Fene a jó ízlésüket! Jövőre ki kell valamit találnom a szélső sort védendő. Úgy saccolom 20-30%-át elpusztították a termésnek.
Na mindegy késő bánat. Ami maradt azt viszont egy lelkes csapattal begyűjtöttük. Így a két szüret után bizton állíthatom, hogy 4-6 fő fél óra alatt le tud szedni egy 100 tőkéből álló sort. A művelési módból adódóan a fürtök szabadon lógnak így nagyon gyorsan lehet haladni.
A kalákában (másik két törpebirtokossal) beszerzett zúzó-bogyózó géppel meg pikk-pakk lezúztuk az anyagot egy kádba, ahol most pihenni-erjedni fog úgy 8 napot.
Nagyobb kíhívás az anyag folyamatos csömöszölése. Kékszőlőnél az erjedésben lévő bogyók felszállnak a felszínre és összeállnak egy úgynevezett kalap formába. Ezt időközönként, azaz úgy 4-5 óránként vissza kell keverni, nyomni az erjedő anyagba, hogy a színkiválasztódás biztosított legyen, illetve hogy lehetőség szerint visszaszorítsuk az oxidációt. Mivel már nem a közelben lakom, ezért ezt a műveletet még óriási logisztikai vezércselekkel is csak max háromszor tudom egy nap biztosítani.Remélem ez is elég lesz. Ja, és 20-as mustfokot mértünk, ami nem rossz ugyan de én reméltem egy 22-est. Igaz az elmúlt hetek időjárása nem kedvezeett a cukorképződésnek. Az egész leszedett anyag azonban nagyon szép egészséges volt, úgyhogy én remélem valami szép vörösbor kerekedik majd belőle a pincében.

Szüret délutáni része már erősen buliszagúra sikeredett és el kell ismernem néha kicsúszni éreztem a vezérfonalat a kezemből. Dehát a szüret (az elvégzett munka után) főleg erről szól. A tavalyi Rizling bor meg megint megállta a helyét és szinte minden hónapban egyre szebb arcát mutatja. Ezért (is) érdemes élni!

Olvasd tovább...

hétfő, szeptember 22, 2008

Szűztermés szüret


Azzal jöttek ezek a szüretelők nekem vasárnap, mikor megpillantották a szüret tárgyát, hogy úristen mennyi szőlő van ezeken tőkéken! Én meséltem nekik tudatos metszésről, terméskorlátozásról meg zöldszüretről, oszt csodálkoztak hogy nem csak egy-két eltévedt fürt lóg azokon a tőkéken. Lassan már én is meginogtam magamban.

Gakorlatilag szinte a kezdetek kezdetétől, azaz a telepítés előkészítésétől a szemeim elött már ott lebegett hogy mennyi bort ad majd egy tőke. Ezt a képet vetítettem le a művelés folyamán végig a művelésmód, a metszési mód és az éves munkák során is (aki követi a blogot az gondolom vissza tudja ezt igazolni).

Egy tőke egy liter bor, azaz max 1,5 kiló gyümölcs tőkénként. Ez volt a képlet. Gyakorlatban 8-10 hajtás, hajtásonként 1-2 fürt. Valamit rosszul számoltam volna?

Aztán neki estünk és mégis annyi lett az annyi (vagyis majdnem). Kétszáz tőkéről (most csak Királyleányka és Chardonnay) 350 kiló jött le, ami elosztva 1,75 kilót jelent per tő. Picit több lett tehát, de rengetegnek nem mondanám. Ami magyarázat lehet erre a laikusok számára könnyen rengeteg termésnek titulált vizuális tévedésre, az maga a művelésmód. Az alacsony kordonos műveléssel nagyon szépen egy sávba lehet terelni a fürtöket, mely tényleg egy szép fürt folyosó képe, látványnak első osztályú, de mennyiség megbecsülésében félrevezető lehet (lásd a múltkori slideshowt)

Szóval ezek után én akkor is igen elégedett voltam a szürettel, ami villámszüretre sikerült mert igencsak lógott az eső lába, mégha szerencsére meg is úsztuk csapadék nélkül (képek most a rossz idő meg a rohanás miatt nem készültek).

Királylányka cukra 18,5, míg a Chardonnay 20. Egy 225 literes tölgybe kerültek a szedés után két órával. Semmi héjon áztatás, gyors és kíméletes préselés ennyi volt a technológia.
Közben a Kékfrankos is le lett tesztelve. 20-as cukor már most! Várok még 2-3 hetet. Fel szeretném vinni egy 23-as szintre. Eszméletlen kiváncsi vagyok milyen lesz!

Ja és igazából az volt az első szűzszüretem az ültetvényről. Azt hittem majd el fogok érzékenyülni. De ez már csak a kellékek mosogatása után jutott eszembe. Úgy látszik kezdek kérgesedni....

Olvasd tovább...

kedd, szeptember 16, 2008

Apu bora


Eljött ez a nap is. Leitattam a lányaimat. Annyiszor hallottak már apu boráról (és annyiszor látták már a poharat a kezében), hogy korhatártól függetlenül családi borkóstolót tartottunk egy jól megérdemelt halvacsora után, apu borából (mentségemre az öt hónapos fiamat még kizártam eme élvezetből).

A kóstoló képei sok mindenről árulkodnak (elsősorban természetesen az elvetemült apáról...). Ami igazán megfogott, hogy (aput utánozva) milyen tudományos arcot tudnak már most is vágni az első próbálkozásnál.

Anna már az illatnál (ő csak idáig jutott) messze jár a gondolatokban. Láthatóan a kóstolás második, elvont dimenziójába jutott, amikor már nem az ital fontos maga...


Luca, a nagyobbik meg éppenhogy szakértő pózt vett fel. Mintha még a pontozó lap is ott lenne elötte. Ő már bátran belekóstolt. Gyümölcsös mondta komolyan, majd egy újabb szippantás után egy mégsem annyira értékeléssel lezárta az ügyet. Mindvégig megtartva az esemény komoly jellegét. Sokra viszi még én mondom.

Persze nem volt az este folyamán végig ennyire békés a hangulat. Láttátok volna hogy kiakadtam rájuk mikor a még a Siralomvágó Olaszrizlinget sem ismerték fel...

Olvasd tovább...

vasárnap, szeptember 14, 2008

19-re 21


Igyekszem a lehetőségek szerint minnél jobban elhúzni a szüretet ha szép idő igérkezik. A töki terület savhangsúlyos borokat nemz, ezért szeretném a cukrot minnél feljebb tornászni, hogy legyen ami megbírkózik a szikár savakkal. Ez rizikós vállalkozás (főleg ha az ember nem tud bármelyik nap kirohanni lekapkodni a szőlőt) ha elborul az ég alja. Ilyenkor ugyanis már csak a sok eső lehet az érett gyümölcs ellensége.

A sok eső kirepesztheti a bogyókat, amiken meg igen hamar el kezd csámcsogni a szürkerothadás. Most még derekasan tartják magukat a fürtök. Ideje volt cukrot is mérnem (néhány fürt levét musttá kinyomva, azt pedig kis mérőhengerbe eresztve), hogy mi várható jövő hétre.
18-as cukorra saccoltam mindkét fehéret és legnagyobb meglepetésemre a Királylányka 19-en állt meg a Chardonnay meg majdnem 21-en.


Ez hihetetlenül bíztató. Most két nap esőt mond utána enyhébb, szárazabb időt. Ha így lesz, jó lesz. Ha nem akkor csak a napi ima segít...

Olvasd tovább...

szombat, szeptember 13, 2008

Szüreti beszerzés


Múltkori bejegyzésben már utaltam rá hogy beindult a szüret elötti shopping járat. Legyen ez netről mint a múltkor, vagy helyi forrás mint most. Lényeg hogy bővüljön az arzenál és tömjük be az eszköztárban a lyukakat.

Fő cél volt, hogy legyenek kisseb hordók is a szortimentben, mert a 225 literes tölgy az jó erjedésre és első érésre, de később muszáj szétfejteni kissebbekbe. Tavaly-idén ezt a szerepet inkább üvegballonok töltötték be, de lássuk be a hordó azért csak hagyományosabb és sztem jobb eszköz is bortárolásra, mint bármi más. Új hordó (elsősorban) anyagi okok miatt nem volt alternatíva.
Sikerült viszont kedvező áron beszereznem egy 145, egy 100, egy 60 és egy 40 literes hordót. A nagyok öt éves tölgyek a kissebbek ászokhordók.

A tuti azonban, hogy mellékesen hozzájutottam egy kármentőhöz, vagy másképpen szólítva tőtikéhez. A tőtike a tölcsér korai megfelelője, csak amolyan békebeli. Fából, vasabroncsokkal és rézkiöntővel. Igazi iparos munka. Nekem nagyon bejön, remélem praktikus is lesz. Íme két kép róla.




Ráadásként kaptam két fogaslécet, mely segít az ürülés szélére került hordót megemelni. Helyi jóbarátomtól megtudtam, hogy a környéken jajfának nevezik, mert a gazda az eszköz használata során mindig felsóhajtott, hogy "jaj de kevés borom van". Így néz ki:

És így kell használni.


Kell is az infrastruktúra, mert jövő hét vasárnap szedjük a Királylánykát meg a Chardonnayt. A törpebirtok első szűztermés szürete közeledik....

Olvasd tovább...

hétfő, szeptember 08, 2008

Juhász Pincészet Egri Bikavér 2003


Pincészet: Juhász Pincészet, Eger
A bor adatai: Ára: kb 1.800 Ft • Alc: 1 % Vol.,• száraz vörös;
A bor beszerezhetősége: Internet: Wein and feeling, Egyéb: ?

A bor pontozása:
abszolút = 5,5 pont ; ár/érték = 2
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: ". "
A bor szubjektív értékelése: Így jár az ember. Vesz egy jó borból egy kartonnal (12 db). Iszogatja, élvezgeti de nem ír róla, mert van még idő, na meg palack. Úgyhogy aztán eljön az idő (tényleg) amikor már csak két palack marad.
Szóval most már muszáj írni. Tehát most odafigyelek, az utolsó palackot meg megint élvezem majd...

Első és legfontosabb, hogy ez a bor mindent kibír. Ha nem kiegyensúlyozott körülmények között hideg pincében, fektetve tárolod az sem árt neki. Tartottam én ezt már hónapokig lakáshőmérsékleten, hetekig hűtőben és cipeltem napokig csomagtartó forró fogságában felejtve is. Semmi nem árt neki. A Mr. Túlélő.

Egyébként meg kortalan. Egy bor mely a kóstolás során annyi arcát mutatja ahány éves. Van hogy a frissessége, gyümölcsössége kerül előtérbe, van hogy a fűszeres fineszessége és van hogy a szépen érett jellege a puha tanninokkal ejt rabul.

Már illatban is behízelgő. Semmi fanyarkásság, olyan kékfrankos gyümölcsösség. Diszkrét egyébként, nem harsogó. Ízben is abszolút középvonalas. Nem tudsz sok mindent kiemelni, csak azt hogy egyben van és korrekt elejétől a végéig a korty egy kedves kis csípősséggel a végén. Olyan itatós. Nem nehéz, de nem is könnyű mégis érdekes. Csúszik piszokul.

Egyszer sem hagyott cserben. Tökéletes esti családi borozgatáshoz, de nyugodtan bevállalható borissza barátok által szervezett borvacsorára is.
Egy bor mely ritkán húz ki két napot.

Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.

Olvasd tovább...

vasárnap, szeptember 07, 2008

Net szüret


Mi mindenre nem jó az internet! Ma már ha valamit be akarsz szerezni akkor irány a net. Igen, legyen ez akár a szőlészet-borászat témakör (vagy bármi más egzotikus terület). Én például puttonyt kerestem és találtam. Meg minden mást, ami már a bőség zavarának állapotába taszajtott.

Mivel a szőlő a pince fölött van és gyakorlatilag lábon szállítható, így visszatérek az ősi módszerhez, azaz a klasszikus puttonyozáshoz. Jó ötlet, már csak eszköz kell hozzá! Igen ám, de eme kellék már nem igazából kurrens, én legalábbis nem találtam megfelelő beszerzőhelyet.

Így nyúltam vissza a jó öreg gúglihoz, mely azonnal nyomott egy találatot. Ami remek, de a találatból még csomó egyéb érdekesnek tűnő találatra akadtam. Úgymint ilyen-olyan méretű hordók, kádak, igazi kurózumok mint kármentők és tőtikék izgalmas világa. Persze mind használt. A hirdetők legtöbbször birtokot, pincét számolnak fel és mentik (anyagilag) a menthetőt. Úgy látszik nem csak a mi borvidékünk szenved ez alatt.

Ha türelmes vagy így sikerülhet egy-két igazán jó vételhez jutni. Ráadásul ebben az iparágban jó dolog néha, ha ki van próbálva az eszköz. Én még az elején vagyok a folyamatnak, de bemutatóba az első beszerzés: 2 db puttony, 2 db 60 literes és 1 db 40 literes jó állapotú hordó írd és mond csomagban nyolcezer magyar forintért.


Még rajta vagyok néhány érdekesebb darabon. Ha összejön, akkor közlöm. Addig is, építs pincészetet internetről!

Olvasd tovább...

péntek, szeptember 05, 2008

Orsolya Sík-hegy Egri Leányka 2006


Pincészet: Orsolya, Eger
A bor adatai: Ára: kb 1.500 Ft • Alc: 13 % Vol.,• száraz fehér;
A bor beszerezhetősége: Internet: ?,Egyéb: Maligán borétterem, helyben





A bor pontozása:
abszolút = 6 pont ; ár/érték = 2
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: ". "
A bor szubjektív értékelése: Színben hulló falevel sárgája. Illatban is már erős, sűrű anyag érzete. Forgatás után glicerincsíkok patakokban. Illatban hoppá. Mint egy érett Furmint. Zárkozottan elegáns. Ízben igazi trópusi gyümölcsök, mangó. Néha kanalas orvosság. Pajkos fanyarkásság a tökéletesen érett anyagban. Savak elevenek, de abszolút integrálódtak.Tüzesnek ható alkohol néha.
Összhatásában egyébként emlékeztet egy kicsit a nemrég kóstolt Ráspi Mythrasra. Ez azonban most egy árnyalattal szebb.
Egy mély őszi fehér, hosszan síró glicerincsíkokkal. Ha nem lógna ki egy picit az alkohol akkor meg lenne az első hetes idén. Néha úgy érzem, hogy szigorú vagyok. Nem baj, van még egy palack jövőre.

Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.

Olvasd tovább...

hétfő, szeptember 01, 2008

Érik a szőlő


Hétvégén elvittem a tuti gépet és csináltam egy-két szép képet az aktuális hegyi csendéletről. Alakulunk. Külön kiemelem ezt a képet, mely mutatja hogy amit szerettem volna elérni a magas lombfallal és az alacsonyan egy behatárolt sávban elhelyezkedő, levelektől megszabadított gyümölcszónával az egész jól sikerült. A többi kép slideshowban ITT.

Olvasd tovább...

vasárnap, augusztus 31, 2008

Heimann Cervaes 2003


Pincészet: Heimann, Szekszárd
A bor adatai: Ára: kb 2.500 Ft (évjárat már nincs forgalomban) • Alc: 13 % Vol.,• száraz vörös;
A bor beszerezhetősége: Internet: Bortársaság, Decanter; Egyéb: igényesebb borszaküzletek





A bor pontozása:
abszolút = 6 pont ; ár/érték = 1,3
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: "Elképesztően cukorkás és gyümölcsös – sikkantottam, miután az első bor áradó illatába döftem orromat. A cukorkától beteg leszek, ha vörösből érzem. Csakhamar meggyógyultam, mert a cukorka kis mozgatás után távozott. Maradt érett meggy, perfekt sav-tannin kombináció – egyikből és másikból se rengeteg –, közepes test, elegancia, derék utó. Forrás: Művelt Alkoholista. "
A bor szubjektív értékelése: Nem egy nyári ital. De még nem is a nyár utolsó napjára való. Ez egy igazi melegedős, ráncokat kisímító hosszú őszi esti beszélgetős bor.
Valami nagy dologra tartogattam eme kiváló évjárat borát. Az első palackot fiam születésnapjára durrantottam ki, ezt a másodikat pedig a barátom fiának születésnapjára. Fiús bor tehát.

Remek élmény volt a palack az egyébként is igen megbízható sorozat egyik legjobb évjáratából. Így ötévesen szerintem abszolút telitalálat, de nem úgy tűnt hogy egy-két további év rontana a formáján.
Nem tudom egész pontosan hogy hány fajtából áll össze a tétel, de kékfrankos, kadarka tuti, franc és merlot meg nagy valószínűséggel.
A borra a legjobb jelző az összeérett, meg a harmónikus. Finom friss gyümölcsösséghez simul egy kedves de mégis intenzív fűszeresség, a puha tanninokhoz egy lekerekedett, de mégis magas savak és egy teljesen besimult enyhén füstös faháttér. Ami picit kilóg az a 13 fokon érzetben túlmutató alkohol, de hát mondom nem nyári ital ez kérem. Ami meg hiányzik belőle az egy picit az illatintenzitás. Egy szép, egyedi illatvilággal sima hetes.

Ár-érték arányban így is az egyik legjobb csúcsküvé a piacon.

Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.

Olvasd tovább...

vasárnap, augusztus 24, 2008

Tőkék fejlődése No.11


Utolsó permetezés megtörtént. Fehér szüret kb. 1 hónap múlva, addig már nem illő permetezni. Bár ahogy az idei évet nézem minden előfordulhat. Ilyen lisztharmat járványt évtizedek óta nem láttak errefelé. Szomszéd már szinte naponta permetezett, most mégis elszomorító eredményt hagyott hátra az ültetvényén a lisztharmat.

Én még úgy ahogy megúsztam. A chardonnay sajnos elszenvedett kisebb-nagyobb pofonokat a gomba elleni harcban. Én általában csak egy oldalról permetezek. Ez a többi fajtánál bejött, de a chardonnay fürtök azon oldalai ahol nem érte őket direkt permetlé, több esetben is fertőződtek. A kár ennél a fajtánál szerintem úgy 20-25%. Megint tanultam valamit a jövőre nézve.

Egyébként meg szépen néznek ki.
Sára a múlt hét végén:

Béla múlt hét végén:

Béla, azaz Királylányka egyébként előrébb jár, már sárgul azaz láthatóan érik, míg a Chardonnay még mindig olyan haragoszöld színű. Pedig én úgy tervezem, hogy együtt szedem őket.

Van még egy szép képem (habár a minősége a mobilos kép miatt kicsit gyenge) a már kékés színbe átforduló kékfrankos szőlőkről. Legközelebb elviszem a tuti gépet és csinálok egy szép sorozatot az érőfélben levő fajtákról.

Olvasd tovább...

kedd, augusztus 05, 2008

Spicc hardcopyban II.


Legelső rész megjelenésekor nem sikerült a pdf formátumban felrakott cikket úgy kihelyezni, hogy nagyítható legyen a képra való klikkelés esetén. Sajnos a blogmotorra nincs ráhatásom, ezért most jpg formátumban rakom fel hátha így működik


Olvasd tovább...

vasárnap, augusztus 03, 2008

Fényárnyék


Funkcionalitás és a kedélyesség közötti egyensúlyozás kiemelt feladat a szőlőhegyen. Nyílván sok mindent úgy kell kialakítani hogy az egyébként is emberes munkamennyiséget hatékonyan el lehessen végezni, másik oldalról viszont az egészet azért csináljuk hogy egyszer-kétszer jól is érezzük magunkat. Azaz nem csinálunk semmit csak munkamazohizmusból! Ha a munka kész akkor élvezzük az életet!

Ez a vezérgondolat vezetett amikor meg kellett álmodnom az áram bevezetésének módozatát a pincébe. Fontos volt hogy a kialakított világítás strapabíró legyen és praktikus. A pincemunkához szükség van jelentős luxmennyiségre is bizonyos esetekben, tehát ez is fontos szempont. Bizonyos más esetekben viszont nem kell a koncertkivilágítás, hiszen borozgatni a pince félhomályában az igazi.
Ezt az ellentmondást kellett feloldani és egy kétkörös rendszer kiépítésével sikerült kettévágni a gordiuszi csomót.

Alapesetben a melóhoz elégséges fényárt ad a pince boltívére szerelt hat darab hajólámpa (a képek vaku használata nélkül készültek):


Míg a borozgatáshoz kellemes háttért biztosít a közvetlen az ászokfák alá, a pince padlózatához szerelt nyolc darab szintén hajólámpa, melyek azonban csak a pince boltívét világítják be. Gyertyfénnyel kombinálva az igazi.

Olvasd tovább...

péntek, augusztus 01, 2008

És a víz az úr...


Szőlősgazdát sok istencsapása sújthat a szőlő művelése során. Ott van ugye a sok gombás fertőzés, az atka, a rovarok, a seregély, a jég, no meg a túlzott méretű csapadék áldásos hatása. Az elmúlt hetek esőzése rendes eróziót indított el az egyébként is a lejtésénél fogva ennek a rizikónak kitett ültetvényemen.
Amikor az altalaj nem bírja felszívni a vizet akkor az esővíz képes tonnányi vizet mogmozgatva, magának vájatokat ásva szabályos földindulást okozni a sorok között. Ez ugyan nem direkt kár (inkább ez mint a jég), de hetekbe, hónapokba telik mire a tájsebek begyógyulnak.
Mutatóba csak egy kép, ami még ígysem adja vissza a tényleges helyzetet.

Olvasd tovább...

hétfő, július 28, 2008

Zöldszüret


Hétvégén átmentem az utolsó soron is és könyörtelenül ledobáltam a nem kívánt fürtöket. Ez azért egy kezdő szőlésznek mint nekem lélekpróbáló feladat. A Kékfrankos még akár a hajtásonkénti harmadik-negyedik fürtöt is szépen kinevelné. Neked meg ezek közül kell kell a relatív leggyengébbet, legrosszabb elhelyezkedésűt lecsippenteni. Ha apám ezt látná!

Körülbelül így néz ki utánad a sor, tiszta szőlőszőnyeg (de nem panaszkodok, én akartam így:).


Olvasd tovább...

kedd, július 15, 2008

Németh Veresföldi Chardonnay 2004


Pincészet: Németh Pincészet, Mátraalja
A bor adatai: Ára: kb 2900 Ft • Alc: 13 % Vol.,• Savtartalom: 6,1 g/l • Maradékcukor: 7,9 gr/l• száraz fehér;
A bor beszerezhetősége: Internet (2005-ös): Esszencia ; Dceanter, Egyéb:



A bor pontozása:
abszolút = 6 pont ; ár/érték = 1,3
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: "...világos aranysárga, zárt, a chardonnay általában nem egy illatbomba, olyan megbízható, szőke, korrekt izé, a globális olaszrizling, mely a bádogasztali bortól az istenbizonyítékig meglehetős széles spektrumon mozog szerte a világban. Telt, szép, fanyar savú, gyümölcsös-szőlős, lágy faktúrájú, magas extraktú..., Forrás: FM. "
A bor szubjektív értékelése: Pincészet több bora is megfogott már, a Concubina sorozatról meg eme blog hasábjain is lelkesen nyilatkoztam. A tán (a Belga szalonzenekar köszönhetően is) leismertebb tételhez azonban még nem volt szerencsém. Sokarcú Chardonnay lett ez a fajta a mátrai pincészetben. A természetes szőlőművelés és borkezelés hatására a borok jelentős eltéréseket tudnak mutatni minden évben. Mindre jellemző azonban hogy lehetőségekhez képest túlérett gyümölcs és egy hosszabb tölgyfahordós érlelés a közös nevező. Többit meg adja a jóisten. Mit adott hát 2004-ben?

A bor igazi érett aranysárga színnel nyit. Rögtön látszik nem a reduktív világból jött a versenyző. Állagában azonban ránézésre tán nem olyan "sűrű", mint amit a színe igér. Illatban igazi túlérett jegyek, édeskés hársvirágos, kásásra érett körte és héja váló őszibarack buké egymás után. Nem tévedne sokat aki Tokajra tippelne az illatjegyek benyomása után.
Egyébként érdemes várni vele és lehűteni is (persze ízlés kérdése), hogy tisztuljanak az illatok.
Kortyban nagyon telt, semmi savanykás, vékony vonal. Maradékcukor ellenére is karakán savak húzzák a vonalat. Alkohol érdekes módon nekem erősebbnek tűnik a feltüntetett 13-nál, melegedve már egy cseppet csíp is. Körtés, mangós ha valahova rakni kell, de gyümölcsös első sorban. Haljak meg de kis cseppnyi Grand Manier likőr is mintha ott pajkoskodna a korty végén.

Nagyon egyben van. Olvadni vágyó, egyszer én is megérdemlek valami különlegeset hangulatban a legjobb.

Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.

Olvasd tovább...

Tőkék fejlődése No.10


Az elmúlt napokban fürtök fejlődése került a középpontba. A bogyókötődés után a bogyók folyamatosan nőnek, elérik a borsószem nagyságot, a fürtöknek súlya lett és most már súlyuknál foggva lecsüngenek a kocsányról.

A fürtök jelenleg a fürtzáródás szakaszát élik át, a bogyók folyamatosan nőnek össze tömör fürtté. Most még a bogyók inkább zöldek és kemények. Lassan azonban kezdődik a zsendülés, azaz az érés kezdete, amikor is a bogyók teljesen átalakulnak.
A szőlőben ilyenkor intenzív zöldmunka vár a gazdára. Én megtettem a második a hajtásválogatást és a csonkolás miatt kinővő úgynevezett hónaljhajtások ritkítását.
Ezzel párhuzamosan tovább tisztítottam a fürtzónát a levelektől és szelektáltam a fürtök között is. Azaz az általam feleslegesnek talált fürtöket "leszüreteltem".
Alapesetben nem hagyok 2 fürtnél többet hajtásonként. Átlagban 2-4 fürtöt is próbál hozni fajtától függően egy hajtás. Ebből ha szép erős a vessző akkor a két legszebb illetve legkülső fürtöket (hogy érje a nap) hagyom meg, ha a hajtás azonban gyenge akkor csak egy marad életben. Ez egyébként igen macerás meló, nem is lettem kész vele, úgyhogy a hétre maradt még két sor.

Jelenleg így néznek ki a hajtás-pajtások.

Sára:


Béla:


Alakul már a sor képe is. A szépen kitisztított fürtzónák kezdenek egy pofás sorképpé összeálni, illusztrációként a Királylányka sor egy részlete:


Olvasd tovább...

hétfő, július 07, 2008

Ráspi Mithras 2006


Pincészet: Ráspi, Fertőrákos Soproni borvidék
A bor adatai: Ára: kb 1.800 Ft • Alc: 13 % Vol.,• száraz fehér;
A bor beszerezhetősége: Internet: ?,Egyéb: ?






A bor pontozása:
abszolút = 5,5 pont ; ár/érték = 1,5
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: "Az illat kifejezetten cukrokat ígér. Pedig száraz. Élénken induló korty, talán érintésnyi szénsav, meghajlíthatatlan savgerinc, karamellizált körte, édesérzet, pedig fanyar, szinte citromos a vég, határozott a kesernye is. Különös, de élvezetes konstrukció. Rusztikus és egyedi, persze. Nem illeszthető semmilyen fehérbortrendbe, divathullámba, ízkánonba. Forrás: Művelt Alkoholista. "
A bor szubjektív értékelése: Első fehérbor a soproni pincészettől amibe belenyúlok. Irsairól már hallottam hogy komoly tehetség a pincénél, eme küvéjéről azonban nem sokat tudok. Sőt mondjuk úgy hogy semmit. Az internet sem segített a fajtaösszeállítás megfejtésében.

A bor színe érettebb sárga és zöld keveréke, megjelenésében sűrű, olajos állagú. Nem intenzív illatban, diszkrét és visszafogottabb fajta. Mellette jön azonban egy olyan fémes, köves érzetben megtestesülő elegáns megjelenés. Kis idő után nehezen értelmezhető permetezőszer illat valahogy a háttérben, de félórás szellőztetés után ez hálistennek teljesen elillan.

Ízben érett mangó, körte egy apró kesernyés lecsengéssel. Alkohol meg mintha dominánsabb lenne mint amit a cimke elárul. Viszont kerek érett anyag, szép összeérett savvilággal. A visszafogottabb illat, a sűrűbb anyag és a markánsan megjelenő alkohol hatására a bor végezetül olyan fülledt erotikusra sikerült. Aki üde friss fehérbort kultivál az messze kerülje, de komoly(kodó) emberek örömöt találhatnak benne.

Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.

Olvasd tovább...

szombat, július 05, 2008

Tök nagy buli


Kicsiny falum már-már hagyományosan megrendezésre kerülő évi nagy durranása a Tök nagy buli. Ami egy nagyívű kétnapos rendezvénysorozat sok előadóval. A programok között szerepel egy Nyakas borkóstoló is (akik egyébként végig kinnt vannak egy standdal). A sok koncert ráadásul meg mind ingyenes. Akinek van kedve érdemes egyszer kilátogatni.
Részletek ITT

Olvasd tovább...

Olvasd el a legfrissebbeket!