Látogatás a Gere Pincészetnél

Ősz nemcsak a szüret ideje, de a pincelátogatásoké is. Ugyan pincészetekbe mindig jó menni, de mennyivel érdekesebb ha a szüreti nyüzsgés közepébe csöppensz bele (már ha szerencséd van). Cégek is egyre többször igyekeznek, csapatépítő jelleggel kihelyezett megbeszéléseket tartani egy ismerjük el tényleg oldottabb környezetben. Így jutottunk el mi is pénteki napon a Gere Pincészetbe Villányra.

Na mármost egy ilyen alkalomnak vannak előnyei és mint persze mindennek hátrányai is. Nagy előnye, hogy más szervezi-fizeti, te csak haszonélvezője vagy. Kollegákkal meg tényleg nagyon jó néha a napi roboton túlnyúlóan is egy picit ellazulni.
Hátrány azonban egy magamfajta borisszának, hogy ez egy teljesen standard üzleti csomag, azaz rutinból (persze általában profin) darálják le a csoportokat. Elkülönülni (például a sajnos elmaradt dűlőlátogatás) meg a csoportszellem miatt nem illendő.

Szóval egy gyönyörű őszi napon, Magyarhon egyik legnevesebb borvidékének egyik legnevesebb borászatát céloztuk meg.
Azt hiszem Gere Attilát tényleg nem kell bemutatni. Ami azonban nagyon fontos, hogy ugyanúgy mint pályatársai nagy része ő is kis egyhektáros családi pincéjében kezdte a 80-as évek végén és a piacgazdasággal párhuzamosan szakmai és üzleti becsvágytól hajtva ma már egy igen impozáns modern pincészet tulajdonosának mondhatja magát elbűvölő feleségével egyetemben. És hogy ez miért fontos, mert az ilyen emberek fölött nem múlik el a múlt úgymond és a sok munkával felépített birodalmuk mellett is megmaradnak annak ami naggyá tette őket, alázatos vincellérnek.

Ma már 50 saját hektáron gazdálkodnak (+7 hektár a Weningerrel közös), illetve Portugiesert és Olaszrizlinget felvásárolnak helyi gazdáktól még efölött (szigorú művelési előírások betartása esetén). Ez összesen évi 350 ezer palack mennyiségére elég. Ma már 30 embernek ad a pincészet télen-nyáron munkát.

Villány illetve Nagyharsány szinte mindegyik kiváló dűlőjében van termő vagy éppen nemrég telepített ültetvényük. Céljuk, ahogy Katalin a pincészet hölgytagja kihangsúlyozta, a portugieserrel egy elérhető árú, de nagyon jó minőségű gyümölcsös kedves bort az asztalra tenni, míg a nagy francia fajtákból erősen hozamkorlátozott csúcsminőségű, csak a borvidékre jellemző nagy bort alkotni. Kisérletképpen a pincészet elött telepítésre kerültek kis mennyiségben ősi magyar fajták mint a Csókakő, Bakator és társaik melyek még csak részben érnek és magamfajta halandó számára valószínűleg a mennyiség miatt elérhetetlenek lesznek (sajnos).

Program szempontjából pedig a pincelátogatás és a borkóstoló külön lett választva. Mivel a Gere panzióban éjszakáztunk, így egy ottani vacsora keretében lett megtartva a kóstolás a pince látogatást meg öt perc séta után úgy egy félórás program keretében tudtuk le bájos és emellett igen szakértő házigazdánk vezetésével.

A pincészet maga módján mind méretben, mind funkciójában lenyűgöző és első volt a régióban a maga nemében. Itt persze már nem szabad a hagyományos épületekre vagy technikákra gondolni. Itt minden a legmodernebb, már majdnem high-tech, komputervezérelt, klimatizált csírátlanított környezet. És ez most mind jó értelemben véve mondom. Ilyen szinten és ilyen célokkal ma már ez nem megy (valószínűleg) másként. A kispincés romantika meg maradjon meg a magunkfajtánknak:)

Ilyen például ma egy modern irányított erjesztésre szakosodott erjesztő terem számítógépvezérelt saválló acéltartályokkal és egy pneumatikus préssel középen.

Kemény ügy. De azért vannak hordók is. Méghozzá rengeteg és persze csak tölgy. 80%-ban magyar zempléni tölgyből. A nagy borok az első második töltésű hordóban pihennek, míg egyéb társaiknak be kell érniük a harmadéves vagy akár öregebb hordókkal is. Itt is egyébként minden steril és a levegő hőmérsékletét klíma óvja.


Végülis a két legfontosabb dolog a borkészítésben megmaradt a nagyapáink szintjén. Az igényesen művelt szőlő és a jó hordó. Minden másba már beleszól a technika. Technika azonban nem (feltétlenül) jelenti a bor egyéb módon történő kezelését. A pincészet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kénen kívül ne használjanak más szert a bor kezelése során. Fajélesztőt is csak a Portugieser és az Olaszrizling esetén vetnek be, a többi fajtánál marad a szőlő saját vadélesztője.

Én meg lassan már annyit írok, hogy magam is megszomjazok. Miket is kóstoltunk tehát:
Olaszrizling 2006 - reduktív, csak acélt látott, könnyed, rizlinghez képest kicsit lágy, jól iható
Portugieser 2006 - a pincénél kóstoltuk. Látott hordót is (nagyméretű ászok) Nagyon szimpatikus. Kiugrik a piros gyümölcs a pohárból, de emellett pici fűszer is ott van. Igen jól sikerült kis Oportó
Athos Cuvee 2006 - Ifj Gere Attila első próbálkozása. Portugieser alapú cuvee, amit érezni a megmaradt gyümölcsösségben. De itt már több a fűszeres, borsos háttér (Cab Sav). Ok de semmi extra
Cuvee Phonix 2004 - A méltán népszerű mindent bele cuvee (Kékfrankos, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Kékoportó, Merlot) a Weninger féle vállakozásból. Itt már erősebb test, aszalt gyümölcsökkel és a vaníliás fás háttérrel. Nekem mindig bejön.
Kékfrankos Prestige 2005 - Nap csalódása. 18 hónap tölgyben. Fanyar, savhangsúlyos, sok fás háttér.
Cabernet Franc Válogatás 2005 - 15 hónap tölgy. Sötét, nagyon fűszeres és elegáns. Kedvenc lett.
Kopár 2004 - roppantul behízelgő bordói blend.20 hónap tölgy. Aszalt szilva, nagy test, alkohol. Sokkal közvetlenebb mint a Franc. Lehet hogy ez az előnye a hátránya is.

Abszolút szép sor, tényleg kiemelkedő borokkal.
Amit egyedül sajnálok, hogy nem tudtam meglátogatni egy dűlőt sem. Pedig a szőlőben való látogatással kéne minden pincelátogatást kezdeni. Mert minden technikai fejlődés ellenére is a bor minősége elsősorban a szőlőben dől el.
Mi pedig ott mentünk el a Kopár mellett...