Pincészet: Jandl Pincészet, Sopron
A bor adatai: Ára: kb 1100 Ft illetve kb 1600 ft • száraz vörös • Alc: 12,5% illetve 13,5% Vol.,;
A bor beszerezhetősége: Internet: Tinto Fino, Wein and Feeling, In Vino Veritas, Egyéb: Borkereskedések
A bor pontozása:
abszolút = 2,5 pont illetve 3 pont; ár/érték = 1
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: ". "
A bor szubjektív értékelése: A kékfrankos sorozatot ténylegesen két erős versenyzővel nyitottam az elmúlt két hétben. Egy sommelier erre biztos azt mondaná, hogy nem tudatosan építettem fel a sort, hisz a gyengébb versenyzőktől illik az erősebbek felé haladni. És ebben a virtuális sommelier barátunknak igaza lenne. De hát legtöbbünk úgy fogyaszt ahogy hozzájut, azaz nem állítja sorba előre a borokat.
Valószínű ennek lesz most áldozata a Jandl család Kékfrankos családjának eme két pillére is. Jandl - egy régi soproni poncichter familia nem arról híres egyébként, hogy túlcicomázná a borait, vagy hogy mindenféle innovatív módszerekkel próbálná szélesíteni a repertoirt. A borok úgy kerülnek a palackba, amilyen jóindulattal rendelkezett a jóisten a világnak eme szűk szegletében. Azaz szolid és állandó fajtakínálat, semmi sallang, elfogadják az évjáratot és abból próbálják a legjobbat kihozni.
2004-ből meg láthatólag ez nehéz feladat volt. Mindkét bor hogy mondjam, húzós és savhangsúlyos. Én - aki már ismeri az írásaimat tanúsíthatja - egyébként nagyon szeretem a szép savakat a borban, de csak a savakat magában azért még én sem.
A két kékfrankos verzió elkészültének különbözősségéről nem tudok nyilatkozni. Szűkös lehetőségeimmel nem tudtam kinyomozni miért sima az egyik és miért classic a másik (van aki képben van ebben?).
A kékcimkés mindensesetre színben alap világos meggypiros. Illata messze az intenzívtől, jellegéről csak erős forgatás és orrot a pohár aljáig ledugás után nyilatkozhatunk. Meggy ha gyümölcs, de paprikás, szárító háttér és haljak meg én foltokban sárgadinnyét éreztem néha. Hogy ez az egész hogy jön össze? Sehogy, sajnos. Ízében erősen fokózódik a szárító, vonal, karcos és fanyar az összhatás. Mondanám férfias, de az már inkább a terminátoros maszkulin fajta.
A Classic egy árnyalattal lágyabb, de itt is diszkrétek az illatok, pici sülthús a előzőhöz képest. Ízben konyakmeggyes már inkább, de ez is szárit könyörtelenül, szövésében nagyon rokon a kistestvérnek. Vékony test mindekettő, ami azért erősen évjárat függő is lehet.
Becsületükre legyen mondva, hogy másnapra nemhogy elfáradtak volna, de makacs karcosságuk lágyult és mindkét bor előnyére változott.
Egyébként én - mégha a bejegyzés mást is sugallna - nagyon szeretem a Jandl családot, minden évjáratban megveszem a kékfrankosukat. Tudom, hogy szívből dolgoznak a szőlőben és becsület kerül az üvegbe. És erről (is) kell hogy szóljon ez az egész. De ez most csak itt és most ennyi. Nálam.
abszolút = 2,5 pont illetve 3 pont; ár/érték = 1
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: ". "
A bor szubjektív értékelése: A kékfrankos sorozatot ténylegesen két erős versenyzővel nyitottam az elmúlt két hétben. Egy sommelier erre biztos azt mondaná, hogy nem tudatosan építettem fel a sort, hisz a gyengébb versenyzőktől illik az erősebbek felé haladni. És ebben a virtuális sommelier barátunknak igaza lenne. De hát legtöbbünk úgy fogyaszt ahogy hozzájut, azaz nem állítja sorba előre a borokat.
Valószínű ennek lesz most áldozata a Jandl család Kékfrankos családjának eme két pillére is. Jandl - egy régi soproni poncichter familia nem arról híres egyébként, hogy túlcicomázná a borait, vagy hogy mindenféle innovatív módszerekkel próbálná szélesíteni a repertoirt. A borok úgy kerülnek a palackba, amilyen jóindulattal rendelkezett a jóisten a világnak eme szűk szegletében. Azaz szolid és állandó fajtakínálat, semmi sallang, elfogadják az évjáratot és abból próbálják a legjobbat kihozni.
2004-ből meg láthatólag ez nehéz feladat volt. Mindkét bor hogy mondjam, húzós és savhangsúlyos. Én - aki már ismeri az írásaimat tanúsíthatja - egyébként nagyon szeretem a szép savakat a borban, de csak a savakat magában azért még én sem.
A két kékfrankos verzió elkészültének különbözősségéről nem tudok nyilatkozni. Szűkös lehetőségeimmel nem tudtam kinyomozni miért sima az egyik és miért classic a másik (van aki képben van ebben?).
A kékcimkés mindensesetre színben alap világos meggypiros. Illata messze az intenzívtől, jellegéről csak erős forgatás és orrot a pohár aljáig ledugás után nyilatkozhatunk. Meggy ha gyümölcs, de paprikás, szárító háttér és haljak meg én foltokban sárgadinnyét éreztem néha. Hogy ez az egész hogy jön össze? Sehogy, sajnos. Ízében erősen fokózódik a szárító, vonal, karcos és fanyar az összhatás. Mondanám férfias, de az már inkább a terminátoros maszkulin fajta.
A Classic egy árnyalattal lágyabb, de itt is diszkrétek az illatok, pici sülthús a előzőhöz képest. Ízben konyakmeggyes már inkább, de ez is szárit könyörtelenül, szövésében nagyon rokon a kistestvérnek. Vékony test mindekettő, ami azért erősen évjárat függő is lehet.
Becsületükre legyen mondva, hogy másnapra nemhogy elfáradtak volna, de makacs karcosságuk lágyult és mindkét bor előnyére változott.
Egyébként én - mégha a bejegyzés mást is sugallna - nagyon szeretem a Jandl családot, minden évjáratban megveszem a kékfrankosukat. Tudom, hogy szívből dolgoznak a szőlőben és becsület kerül az üvegbe. És erről (is) kell hogy szóljon ez az egész. De ez most csak itt és most ennyi. Nálam.
Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.
0 Comments:
Post a Comment