left KEZDŐSZŐLÉSZ: A kis vörös...

kedd, október 02, 2007

A kis vörös...


Lesz még az új kékfrankos és merlot telepítésből vörös bor majd egyszer, de most is sikerült összekaparnom egy kis vöröset. Hét tőke a bérelt hatszáznegyvenből kiderült a színesedésnél hogy pimasz kis piros. A tulaj szerint burgundi (?), egy fajta kadarka és egy tőke csoda illatos otelló.

Ennek az irdatlan mennyiségnek a szüretét vasárnapra halasztottam és megnyugodva konstatáltam, hogy a szüretelő csapat megértette az instrukciókat, azaz nem voltak színvakok és tőkén maradt a piros. Uszkve félóra alatt le is kapkodtam a néhány vödröt és levittem kivételesen nem a pincéhez (mert akkor eleve fel kellett volna vinnem), hanem le a családi parasztházba.

Történt ez két okból. Első, hogy nem volt zúzó bogyozó gépem ami leszedte volna a szőlőszemeket a kocsányról, mely egyébként kötelező művelet a vörös szőlőknél. Másik ok, hogy a vörös szőlő cefréje nem kerül rögtön préselésre, hanem akár két hétig is az összezúzott cefrén pihen a nyitott kádon.
Röviden aki nem tudná, erre azért van szükség, mert a vörös szőlőnek a színanyaga nem a húsában van (az ugyanolyan fehér mint a fehérnél), hanem a héjában. A héjban levő színanyag azonban csak áztatásssal kerül elő a felszínre. A menet itt tehát a következő. Szőlőszemeket leválasztani a kocsányról (a mi mini negyven kilós esetünkben ez családi összefogással kézi munkával történt, egyébként a korábban említett zúzó-bogyózó), majd a szemeket összeroppantani (ez kis tételnél lehet akár kézzel/lábbal mint régen vagy a daráló) és egy nyitott kádban tárolni.

Illusztrációként a csumázott szőlőszemek a roppantás elött illetve után:



Kis baráti pótlással (zweigelt) sikerült a negyven kilót elérni, azaz úgy 28-30 liter bor válhat belőle. Cukor 18, ami kicsit kevesebb mint vártam. Az egész kapott egy kis ként, hogy tartsa magát a levegőn.

Az érdekesség egyébként a héjon erjedésnél, ahogy már a megnevezésében is benne van, hogy az erjedés nem a hordóban, hanem már a nyitott kádon elindul (vagy akár be is fejeződik) a fehérrel ellentétben, ahol az egész folyamat a hordóban zajlik le.
Na most az erjedés beindulásánál a termelt széndioxid a gyümölcsöket az erjedt lé tetejére nyomja fel, ezzel egy úgynevezett kalapot létrehozva. Ez a kalap, amennyiben a kád tetején marad, egyre szárazabb lesz, oxidálódni kezd illetve egy idő után akár gombafoltokat is kaphat. Illetve maga színanyag sem oldódhat fel ha a szárazanyag úgymond a levegőben van a lé fölött. Ezért a kalapot 4-5 óránként le kell nyomni újra a lébe, hogy az anyag homogén maradjon.

Na emiatt is került a házhoz az anyag. Reggel és este én bevállalom a műveletet, délben pedig az asszony.
De hogy fog ez az új telepítésnél, nagy mennyiségben működni? Na ezen még ráérek törni a fejemet illetve a cefrekalapomat.

32 Comments:

atx808 said...

kb. 40 kilóból számítasz 28-30 literre, hány tőke kellett hozzá és mennyi volt a baráti zweigelt?

Hány év kell ahhoz, hogy mondjuk egy franc vagy merlot termőre forduljon (friss telepítés)?

..f4ter..

Spicc said...

Nálam olyan 25-30 kg volt a vöröstermés 7 tőkén. Ehhez jött a Zweigelt.
Azt mondják 3. évben már szűztermést ad a telepített tőke. Nálam nagyon előrehaladtak a tőkék, úgyhogy én is ezzel számolok.

atx808 said...

Amit tervezek, hogy a kert hátsó részében kb. 15 méter hosszan pár tőke szőlőt ültetnék, nem tuját. A talaj jó, domboldalon van és napos, stb.

Esetleg még azzal is megpróbálkozom, hogy legyen belőle pár liter must, csak ugye az még sok idő (lenne).

Lehet átültetni tőkét (és honnan veszek?! :), hogy jövőre már teremjen, vagy ez teljesen meddő gondolat és a három évet mindenképp ki kell várni? Mennyire zűrös fajta a c.franc/merlot?

kösz, F473R

Spicc said...

P - átültetni nemigen lehet. Ami megkönnyíti viszont a telepítés hogy előnevelt, kis földlabdás (ún konténeres) oltványt szerzel be. Így biztosabban és gyorsabban ered meg. Talány egy évet spórolhatsz.
Az fontos, hogy a cfranc meg a merlot borszőlők. Ha családnak telepíted akkor nem biztos hogy ideális. Ha kist mustnak akkor leszedhetsz róla kb 45-50 kilót majd, ami adhat egy kis bort.
Elég későn érők. Úgy október közepe.

atx808 said...

Kifejezetten borszőlőnek kéne, egy hordóval bohóckodni, max ahogyan írtad, veszek mellé. Írtam egy oltványkereskedőnek, azt válaszolta, hogy a telepítést ősszel kell végezni a fagyokig, vagy tavasszal és fontos a megfelelő
talajelőkészítés. FRANC oltvány, vadalanyra,omega oltással oltott nemes fajta. 1 darab oltvány 200 Ft, 12 db 2400Ft+postaköltség/1320Ft/csomag/.Azt is írta, hogy a telepítés második évben
megmutatja a termését, harmadik évben fordul termőre. Jól meg vagyok lőve... :) Jó minőségű borszőlőt is lehet valahol kapni, vagy azt mindig feldolgozza a gazdája?

Szőlősgazda said...

A törkölykalap keverését olyan fémtartállyal tudod megoldani, amiben van motoros keverőlap. Ez akár óránként bekapcsolható egy automatával, és kevergeti szépen a cefrét.

A Szőlő fórumban van egy leirat a sározásos módszerről, akkor sem kell csömöszkölni.

Spicc said...

Fater - jól hangzik az oltványos infó, árban is rendben. A szőlő meg türelmes embernek való, a természetet nem tudod meggyorsítani:)
Borszőlőt is mindig tudsz venni. Kell kapcsolat és előre jelezni. A nem bordóit könnyebben adják el. Portugieser, Zweigelt, Kékfrankos általában. Most már talán késő, de jövőre ha kell segítség szóljál.

Spicc said...

Szőlősgazda - vörösben még piciben nyomulok. A csömöszölést sikerült hátul a kamrában hagyományos metódussal végezni (keverőléccel lenyomni a kalapot). 10 nap után ment is a présre.

Névtelen said...

generic xanax side effects xanax extended release - much do xanax pills cost

Névtelen said...

generic tramadol tramadol 50 mg compared to vicodin - discount code for next day tramadol

Névtelen said...

buy tramadol online tramadol 50 mg uses side effects - xymel 50mg tramadol hydrochloride

Névtelen said...

buy tramadol online buy tramadol online no prescription usa - buy-cheap-tramadol.org

Névtelen said...

buy tramadol online best place order tramadol online - buy tramadol online legit

Névtelen said...

buy carisoprodol erowid tramadol carisoprodol - carisoprodol joint pain

Névtelen said...

xanax online xanax yellow bar r039 - xanax xl

Névtelen said...

generic xanax side effects of xanax pills - 1 mg of xanax effects

Névtelen said...

buy tramadol online ninth street pharmacy online tramadol - tramadol 85 93

Névtelen said...

buy tramadol online 100mg tramadol too much - generic tramadol 100mg

Névtelen said...

cheap tramadol tramadol withdrawal symptoms - tramadol overdose antidote

Névtelen said...

buy tramadol online tramadol online - maximum dosage tramadol 50mg

Névtelen said...

xanax online drug test for xanax - order xanax online mastercard

Névtelen said...

cialis online generic cialis made in us - cialis vs viagra price

Névtelen said...

buy cialis online safe order cialis online - generic cialis names

Névtelen said...

cialis online buy cialis beijing - cialis daily alcohol

Névtelen said...

http://landvoicelearning.com/#30896 buy tramadol online without prescriptions - buy tramadol 50mg net

Névtelen said...

http://landvoicelearning.com/#38471 tramadol hcl side effects - tramadol 50 mg contraindications

Névtelen said...

learn how to buy tramdadol tramadol hcl hcl - buy tramadol us pharmacy

Névtelen said...

order tramadol online tramadol dosage osteosarcoma - ultram side effects in elderly

Névtelen said...

buy tramadol tramadol 10 100 mg - tramadol buy online

Névtelen said...

buy tramadol online pill max order tramadol ultram online - tramadol hcl tab 50mg side effects

Névtelen said...

buy tramadol online tramadol for dogs panting - buy tramadol cod overnight delivery

Névtelen said...

Your cuгrent reρоrt proѵiԁes cοnfirmеd neсеssary tо
mуself. It’s extremеly eduсational аnԁ
yоu're simply certainly really experienced in this area. You have popped my own face to be able to numerous opinion of this kind of subject matter along with intriguing and sound written content.

My site: cabeijo.com

Olvasd el a legfrissebbeket!