left KEZDŐSZŐLÉSZ: Borospince upgrade

péntek, július 04, 2008

Borospince upgrade


Borospince és környéke sem felejtődött el a szőlőben végzett munkák mellett. Funkcionálisan és közösségi szinten is fejlesztések történtek a két héttel ezelötti beharangozó bejegyzés óta.

Először is megépült a pincét hosszanti irányban körülhatároló támfal. Szükség volt rá, mert vissza akartam tölteni a borospincére a még megmaradt földet és a relatív keskeny telek miatt sok helyett elvett volna a pincedomb szétterülő alapzata. Így keskenyebb helyen tudtam tartani a területen és esztétikailg sem lett sztem utolsó (most látni csak igazán milyen böszme nagy építményt sikerült összehozni):

A korábban csak pucéran égnek meredő szelőzőcsövekre meg helyre kis szellőző házikó épült, mely amellett hogy teccetős, védi a szellőzőt a csapadéktól.

És ne feledkezzünk meg arról amiért igazából ez az egész készül. A bor egy kulináris és közösségi élmény így együtt, azaz társaságban és étellel együtt ízlik a legjobban. Kellett hát egy hely, mely biztosítja mindkét funkciót. Présház még nem készül sajnos idén de egy szabad ég alatti főzőcskéző-sütögető terasz épült a megmaradt bontott téglákból és padlástéglákból. Remek hely lesz szolíd lerészegedések intim helyszínének is.

A sütegető és a padok alatt kialakított tároló helység meg remekül felszívta a telken eddig összevissza tárolt, felhalmozott tüzelőanyagot. Mert mindent hasznosítani kell! Grillrács is készül és nincs már messze a beavató grillparty...


5 Comments:

Névtelen said...

Nagyon hangulatos. Irigykedek.

Spicc said...

Joe - szívesen látlak egyszer a helyszínen is (olvasom, hogy szerettek kirándulni). Még bor is akad a pincében...

CsaB said...

Hát tényleg nagyon ízléses lett a hely valódi kulináris élvezeteknek élményeknek otthont adó helyet sikerül összehoznotok!
Grat !!

Névtelen said...

Csábító ajánlat, komolyan. Viszont írigykedésem egyik tárgya, hogy neked van időd olyasmire, hogy szőlő. Énnekem, immár folyamatosan, még olyan alapdolgokra sincs, mint például szúnyogháló applikálása a teraszablakra. Márpedig anélkül elég durva a földszintünkön tartózkodni melegben.

Spicc said...

joep - na ja idő. A héten 3-szor reggel 5-kor kelek és két órát kapirgálok a szőlőben a hivatalos munka elött. Egyébként meg három gyerek mellett tényleg sok időm van:). Persze ami fontos arra mindig kerít az ember.

Olvasd el a legfrissebbeket!