left KEZDŐSZŐLÉSZ: 2 * 7

péntek, július 06, 2007

2 * 7


Lassan már két hete nem bírtam jelentkezni. Negatív rekord. Tavaly szeptemberi nyitás óta nem sikerült aszt hiszem öt napnál hosszabb szünetet tartani két bejegyzés között. Nem mintha cél lett volna hogy hány naponta, mert hát a bejegyzéseket is az élet hozza. Mondanivaló, történés azaz tápanyag mindig van, de az a fránya idő meg kapacitás meg a prioritás mega mega...

Ráadásul többen megjegyezték, hogy a birtok már tán nem is fontos? A szőlő, amiről még képes vagyok egy blogot is vezetni! Méghogy nem fontos! Család, munka, szőlő, blog. Ez a prioritási rend. Az első háromra mindenképp kellett energiát dedikálni és mindemellett bizony a blog lett az utolsó a listán, mert bizony kutyául kimerített mindegyik egyéb(főleg number two and three).

Fél hektár szőlőt művelni meg bizony kemény dolog full amatőrként, főleg azzal a feltett szándékkal, hogy első évben amennyire lehet (tanulási szándékkal) az ember (én) maga szeretné csinálni az összes műveletet. Persze ez most nem panaszkodás, csak beismerése annak, hogy a lelkesedés sokszor nagyobb mint a realitásérzék (de ez azt hiszem, így van jól ha fanatikus az ember).
Ráadásul operatíve az egész birtok nem homogén, mert fele az új, egyéves telepítés a másik fele meg az öreg, termő terület. Teljesen más művelési módot kíván mindkettő. Míg az első esetben a tőkék kinevelése a cél, folyamatos kötözéssel, kordonrendszer kialakítással és hajtásválogatással, addig a termőterületnél (amit csak az idei évtől művelek én) már a megcélzott termésmennyiség lehetőleg legjobb minőségben való elérése a cél.

Őszintét megmondva az elsőben egész jól állok, de rengeteg időmet elvette a vele kapcsolatos munka. A másodikban is jól álltam addig, míg meg nem jelent a hétvégén a lisztharmatgomba semmivel nem összetéveszthető jele az öreg szőlő egy részén. Mivel a vegyi védekezés terén érzem magam a legbizonytalanabbnak, így hamar elfogott a lelkisimeretfurdalás a betegség miatt. Minden egyes fürtön megjelenő gombát egy tőrdöfésnek élreztem.

Eddig kéthetente permeteztem hétvégén (munkás emberhez méltóan) de most hétvégén ráugrok mégegyszer. A helyzet nem tűnik annyira súlyosnak még, de ez egy szőlőművelőnél elvi kérdés. Igazából a hibát azzal követhettem el, hogy a relatív hosszú permetezési időszakok (két hét) ellenére sem vetettem be agresszívebb kombinált szereket (mint például Quadris max).
Persze nem hiszem, hogy szőlőművelő ember nem esett át hasonló történéseken. Ez nálam a sok készülődés meg irogatás után olyan mint amikor kiképzésen van a kiskatona, oszt utána mehet a partraszállás igazi gólyózápor között (enyhe szerzői túlzás).

Szóval zajlik az élet, nem állt le sem ez sem az és lassan minden visszatér a rendes kerékvágásba. Hétvégén tehát harc és megigérem vasárnap képekkel bővített helyszíni jelentés következik a remélhetőleg ideiglenesen a kezdőszőlésznél állomásozó ellenséges haderő elleni harcról.

2 Comments:

Szőlősgazda said...

Lisztharmat ellen Rubigan + Karathane kombóval menj harcba, mert a Quadris önmagában fospisztoly. Inkább a perenosz és a botritisz ellen jó, de lisztharmatra gyengusz. Én csak kontaktokkal együtt adom, a már bejutott gombákat elöli.

Kénnel (Karathane) ne permetezz tűző napon, inkább borongós időben, vagy estefelé, amiko 20 fok körül van már a hőmérséklet, mert perzsel.

Spicc said...

Szőlősgazda - köszi, most rakok össze az egészről egy bejegyzést. Rubigant nem kaptam, helyette Topassal harcoltam. Remélem ez is jó lesz.

Olvasd el a legfrissebbeket!