left KEZDŐSZŐLÉSZ: Épül a pince III.

szombat, augusztus 11, 2007

Épül a pince III.


A borospince építésében többek között az a jó, hogy gyorsan lehet vele haladni (már aki ért hozzá). Mindennap dörzsölheti a gazda a tenyerét a fejlődés láttán. Tiszta olyan mint amikor nagyapám késő délután a napi munka után rákönyökölt a disznóól kerítésére és csodálta a disznóit ahogy híztak.
Persze, a nagyfater bennük már látta a disznósajtot, a tokaszalonnát meg a tepertőt. Nálam ahhoz hogy ez a (pince)hízás valaha megtérül azért még nagy képzelőerő kell.

NYOLCADIK NAP:

Na szóval elindult az ív felfele. A technika egyébként az, hogy elindulnak az egyik oldalt és végig raknak egy sort. Ugyanezen az oldalon raknak még vagy 5-10 sort és utána mennek át a másik oldalra. Így kb. szinkronban rakják a két oldalt.


A következő képen látható a már görbült ív és az előző bejegyzésben már bemutatott egyre sűrűsödő zsalulécek.


Közben meg folyamatosan kötik az ívet a betonos-habarcsos-köves egyveleggel a talajhoz.


KILENCEDIK NAP


A kilencedik nap végére már csak egy kis csík maradt nyitva. Lehet, hogy ez sem maradt volna nyitva, de az eső elmosta délután a brigádot. (tipp: a képen látható nagyméretű PVC cső tökéletes csúszda a bontott tégláknak. Használata meggyorsítja a munkát és óvja a téglákat a töréstől).

Az ív alulról. Látható, hogy a zsalulécek száma egyre sűrűbbé válik.


TIZEDIK NAP

A nagy nap. A kör bezárult. Sajnos mire én délután kiértem, már földet is lapátolt rá a brigád, hogyha esne az eső akkor ne ázzon be a pince. Elölre és hátulra került két szellőző cső, az ívből kiálló kis lécek pedig a villanyvezeték védőcsöveinek beállását jelzik amik hétfőn kerülnek be. Sajnálom, hogy magát a folyamatot nem tudtam jobban fotózni, csak a napi végeredményt, de valamiből nekem is össze kell hozni a lét a pincére:)

Belül már egész sötét lett, de látható hogy a zsalu lécek már összeértek és az ív tetején gyakorlatilag egybefüggő a zsaluzat.



Belülről kifele pedig így néz ki.



A boltívek gallérján a végén még úgy másfél méterenként egy beton bekötéssel is visszahúzták az ívet így biztosítva mégjobban a boltív statikáját.


Hétvégére és is kaptam házifeladatot Béni bától. A pince tetejére kell még lapátolni vagy félméter földet. A boltíven kell hogy legyen legalább fél méter föld mielött a markoló elkezdi a töltést. Így a markoló nagy lapátjával beszórt nagy mennyiségű föld már nem közvetlenül a boltívre, hanem a földrétegre esik, ami jobban elosztja a súlyt. Úgyhogy megvan a program vasárnapra.

Maga a munka elvileg szerda estére meg kész lesz.

2 Comments:

valopapa said...

Tényleg jól haladtak... Tavasszal építettem egy borospincét, de az nem ment ilyen gyorsan; igaz "csak" négyen csinálták. Mi telibe zsaluztuk az egész boltozatot, de végül is az építés menete azonos volt.

Spicc said...

Valopapa - nálam a mester meg két segéd van a placcon, két napon négyen voltak. Viszont méterárban van a díjazás, úgyhogy megvan a motiváció:)

Olvasd el a legfrissebbeket!