left KEZDŐSZŐLÉSZ: Metszési előkészület

vasárnap, március 08, 2009

Metszési előkészület


A szőlő tavaly került kordonra, azaz művelésmódtól függetlenül egy szál vessző lett lehajlítva a kordonvezető drótra. Ebből illetve a rajta kifejlődött vesszőkből kell idén kialakítanom a Kékfrankos-Királylányka esetében a kordonkaron a termőalapokat, a Chardonnay-Merlot esetében a Guyotra jellemző szálvesszős művelést biztosítócsappal. Mivel életemben először csinálom eme tevékenységet, ezennel közreadom én hogyan vágnék ennek neki (remélhetőleg már a jövő hét végén). Bárki szakértő megjegyzését szívesen veszem (tavaly is sokat segített).

Először az egyszerűbb Kékfrankos-Királylányka, melyeknél marad a kordonkar és idén csak egy kétrügyes rövidmetszéssel kerül kinevelésre termőalaponként két-két vessző.
Jövő tavasszal pedig majd a két vessző közül a felsőt nem vágom le, hanem 3–5 rügyesre, vagyis hosszúcsapra, az alsót pedig kétrügyesre, ugarcsapra fogom kialakítani (valószínűleg azonban kevesebb termőalapon).
Vizuálisan így néz ki. Baloldalt, a tőke ahogy most kinéz. Jobbra ahogy 2 rügyre vissza lesznek metszve a vesszők.



Chardonnay-Merlot esetében Guyot művelésmód a főcél, azaz egy szálvesszőt kell majd minden évben a vezetődróthoz vízszintesen lekötni. Itt már kicsit nehezebb a történet, mert ki kell alakítani minden évben egy kétrügyes ugarcsapot a szálvessző alatt.
A tőke alakja az előzőhöz képest abban tér el, hogy itt már tavaly is hagytam egy kétcsapos ugart. (Szintén baloldalt a mai állapot, jobboldalt meg a kis piros vonalak jelzik mit metszenék le, a hosszú piros meg hogy miből lenne a szálvessző és hova kerülne lehajtásra). Igazából abban nem vagyok biztos, milyen irányban hajtsam le a vesszőt, abba az irányba ahogy idén volt, vagy ellenkezőleg?



Remélem most már tényleg beköszönt a tavasz. Már egy hónapja fel sem tudok jutni a hegyre vagy a hó, vagy a cuppogó sár miatt. Lassan fizikai elvonási tünetek jelentkeznek rajtam oly régóta nem fogtam metszőollót a kezemben.
Ha az időjárás is velünk lesz, akkor legközelebb rajzok helyett már képek lesznek a metszésről.

0 Comments:

Olvasd el a legfrissebbeket!