2009

Mondjuk úgy, hogy nehezen indul az év. Vagy mondjam azt, hogy jó hogy elindul. Alaposan fel kellett piszkálnom magam ugyanis a szükséges fordulatszám elérésére.

Öt éve lesz, hogy megfertőződtem ezzel a hobbinak nem, inkább szenvedélynek nevezhető foglalatossággal a szőlészkedéssel. Olyan volt ez akkor, mint egy hirtelen jött szerelem, mely egyből letaglóz és azonnal teljes energiával rabul rejt. Mint a nő, akinél az első találkozásnál érzed, hogy ha szívvel szereted, tiszta szívvel fog mindent viszonozni. Ha ápolod, gondozod és mindent megadsz neki, már akkor érzed hogy kamatostul kapod azt majd vissza.

Bele is vetettem magam, idővel rájőve ugyan hogy a szépség jelentős idő és pénz beruházása után válik majd csak láthatóvá. De hát ki törődik ilyen apróságokkal, ha szerelmes (úgymond)...
Felemelő volt látni, hogy egy relatív lepusztult területből, hogyan lehetett rövid idő leforgása alatt kibontani azt, amit az ember elképzel magának. Minden fejlődött és épült, ahogy annó a nagy találkozáskor megálmodtam.

Tavaly pedig eljött a nagy év, az első termés az úgynevezett szűztermés éve. A sok évi fáradozás, munkálkodás, alakítás után az első igazi kézzelfogható eredmény (habár én imádtam dolgozni a szőlőben addig is amíg nem termett egy bogyót sem a tőke). És a szőlő gyönyörűen fejlődött. Pont ugyanúgy ahogyan elterveztem, pont oda és szinte pont annyit teremve ahogy beszabályoztam. Lelkes kezdőként ezek fontos sikerélmények.


Aztán jött az első szüret, amiért évek óta dolgoztam. Érdekes, most így visszapillantva nem kapott el valahogy az a bizsergés, az a lelkesedés, ahogy mondjuk egy metszésnél, vagy egy hajtásválogatáskor általában jellemzően rám telepedik. Örültem neki, de nem emlékszem hogy túlzottan felpörgettem volna rá magam. Pedig hát mégis csak ezért csináljuk, nem?
Szüret után meg, rögtön az erjedési folyamat elején (legalábbis a fehérnél) nem lehettem ott egy amerikai kiküldetés miatt. Emlékszem apám felhívott aki egyszer ránézett az anyagra, hogy furcsa büdös szaga van. Nem értettem mitől lenne büdös, hiszem minden tiszta és természetes körülmények között került a hordóba. De hinnem kellett neki, nem először szagolt ilyet.
Azóta meg kanossza járás az egész pincemunka. Mentem ami menthető a bakszagos boromból (lásd korábbi bejegyzések). Lehet még belőle valami, de AZ már nem lesz. Legalábbis idén biztosan nem. El kell ismernem megviselt. Folyton azon filóztam, hol rontottam el? Mikor kellett volna odafigyelnem jobban? Mit kellett volna máshogy?

Perszer nem akarom itt most magam marcangolni, de ilyen pillanatokban kicsit megbicsaklik az ember, elbizonytalanodik és igazolást keres. A borkészítés hihetetlenül rapszódikus dolog és ki van téve rengeteg tényezőnek (főleg ha nem kontrolláltan csinálja az ember mint én), amiket meg kell ismerni és át kell rajtuk esni. Ezt még meg kell szoknom.

Lényeg ami lényeg nem tántorodunk el csak azért mert büdös a lába a menyasszonynak...
Rengeteg munka és feladat van előttem idén is. Meg hát legalább megmaradt a nagy feladat, megcsinálni a NAGY bort. Negyven éves leszek, azt hiszem korhoz mért feladat.