left KEZDŐSZŐLÉSZ: Jó pap holtig tanul

vasárnap, október 08, 2006

Jó pap holtig tanul


Szóval ott tartottam, hogy szépen megeredtek az oltványok. Igen ám, de közben tovább okosodtam illetve a szőlőművelésben szerzett első tapasztalataimat is megszereztem. 2 problémával álltam szemben. Az első inkább szőlőműveléssel volt kapcsolatos, a másik pedig a leendő borok kezelésével.

  • A szőlőművelésnél kényelmes elképzelésem volt, permetezést és a sorközi gyomirtást (kapálást, kultiválást) le akartam passzolni helyi erőknek. Hát ez nem működött, mert akkor jött a traktor ha volt ideje (elöször ugye a saját, majd barát majd talán én). Az én területem a trágyázás és a hosszabb parlagon állás miatt jobban gyomosodott úgyhogy a gyom az elején jóval gyorsabban nőtt mint az oltvány. Permetezés szintén nem ment, mert a kicsi hajtásokat igazából csak háti permetezővel lehet az első évben permetezni. Egy hónap után így hát magamra vettem minden melót mert ugye hát gyomos már csaknem lehet a minta gazdaságot megcélzó gazda fődje...:). Emiatt azonban minden héten kétszer meló elött 2 óra (6-tól 8-ig) fenn a hegyen plussz legalább kéthetente 1 nap hétvégen. Beszereztem egy Robi kapagépet is utánfutóval, kultivátorral (utána szerelhető gyomhuruló tag) és lassan beletanultam. Itt viszont el kellett kezdenem gondolkodni, minek tartok én 3,3m sortávot ha ugye kisgéppel művelem...Közben több borvidéken is jártam és láttam kisseb sortávú műveléseket is. 1,8 - 2,0 méter sortáv nem ritka első osztályú borvidékeken (Tokaj, Sopron) sem.
  • Gyakorlatilag a kékfrankosból 150 tőkém volt , chardonnayból és királylánykából kb 100-100 tőkém, merlotból 50. Tervem szerint 1 tőkéről 1 litert bor lesz a végén. Ezt igen nehéz hordóilag leképezni ha fajborokat akarok, mert akkor ugye maximum 100 literes hordót kell tartanom és vagy törve maradnak a hordók, vagy kis edényekbe/hordókba kell egy idő után átfejteni őket.
Ezeket mind átrágva és egy két szakértővel kozultálva arra jutottam hogy beletelepítek a sorok közé még egy sort minden fajtából, így megduplázom gyakorlatilag a tőkék számát. A sortáv így 1,6-1,7 méter lesz, a kordont alacsonyan 60cm-en fogom tartani, hogy a lombkorona ne legyen túl magas ( kb.1,5-1,6 méter), hogy a sorok ne árnyékolják egymást. Művelési módnak a metszési igények figyelembe vételével (hosszú csapos a Királylányka, Kékfrankos esetében és hosszú szálvesszős aChardonnay, Merlot esetében) a Guyot választottam (akit érdekel ide linkelve szép leírást kaphat róla: Guyot művelés), amivel szép szellős lombsátrat lehet biztosítani az ültetvénynek. Jártamban keltemben ráadásul láttam egy nagyon elegáns fém támrendszer megoldást (Crapal bevonatú abszolút időtálló fémszerkezet), amiről ráadásul kiderült, hogy nem is drágább mintha mondjuk új fa vagy beton rendszert építenék. Ráadásul gyönyörű összhatása van. Lásd a csatolt képek Tokajról:



Így gyakorlatilag tavasszal újból telepítek 306 db oltványt és már összesen lesz 720 belőlük. A talajt ugyanúgy készítem elő mint az idei telepítésnél (ennek a képei vannak a szeptember 30.-i talajelőkészítés postban), azaz árokásás és trágya befele. Tavasszal majd egy pontos leírást adok a telepítésről is.


0 Comments:

Olvasd el a legfrissebbeket!