left KEZDŐSZŐLÉSZ

szombat, szeptember 13, 2008

Szüreti beszerzés


Múltkori bejegyzésben már utaltam rá hogy beindult a szüret elötti shopping járat. Legyen ez netről mint a múltkor, vagy helyi forrás mint most. Lényeg hogy bővüljön az arzenál és tömjük be az eszköztárban a lyukakat.

Fő cél volt, hogy legyenek kisseb hordók is a szortimentben, mert a 225 literes tölgy az jó erjedésre és első érésre, de később muszáj szétfejteni kissebbekbe. Tavaly-idén ezt a szerepet inkább üvegballonok töltötték be, de lássuk be a hordó azért csak hagyományosabb és sztem jobb eszköz is bortárolásra, mint bármi más. Új hordó (elsősorban) anyagi okok miatt nem volt alternatíva.
Sikerült viszont kedvező áron beszereznem egy 145, egy 100, egy 60 és egy 40 literes hordót. A nagyok öt éves tölgyek a kissebbek ászokhordók.

A tuti azonban, hogy mellékesen hozzájutottam egy kármentőhöz, vagy másképpen szólítva tőtikéhez. A tőtike a tölcsér korai megfelelője, csak amolyan békebeli. Fából, vasabroncsokkal és rézkiöntővel. Igazi iparos munka. Nekem nagyon bejön, remélem praktikus is lesz. Íme két kép róla.




Ráadásként kaptam két fogaslécet, mely segít az ürülés szélére került hordót megemelni. Helyi jóbarátomtól megtudtam, hogy a környéken jajfának nevezik, mert a gazda az eszköz használata során mindig felsóhajtott, hogy "jaj de kevés borom van". Így néz ki:

És így kell használni.


Kell is az infrastruktúra, mert jövő hét vasárnap szedjük a Királylánykát meg a Chardonnayt. A törpebirtok első szűztermés szürete közeledik....

Olvasd tovább...

hétfő, szeptember 08, 2008

Juhász Pincészet Egri Bikavér 2003


Pincészet: Juhász Pincészet, Eger
A bor adatai: Ára: kb 1.800 Ft • Alc: 1 % Vol.,• száraz vörös;
A bor beszerezhetősége: Internet: Wein and feeling, Egyéb: ?

A bor pontozása:
abszolút = 5,5 pont ; ár/érték = 2
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: ". "
A bor szubjektív értékelése: Így jár az ember. Vesz egy jó borból egy kartonnal (12 db). Iszogatja, élvezgeti de nem ír róla, mert van még idő, na meg palack. Úgyhogy aztán eljön az idő (tényleg) amikor már csak két palack marad.
Szóval most már muszáj írni. Tehát most odafigyelek, az utolsó palackot meg megint élvezem majd...

Első és legfontosabb, hogy ez a bor mindent kibír. Ha nem kiegyensúlyozott körülmények között hideg pincében, fektetve tárolod az sem árt neki. Tartottam én ezt már hónapokig lakáshőmérsékleten, hetekig hűtőben és cipeltem napokig csomagtartó forró fogságában felejtve is. Semmi nem árt neki. A Mr. Túlélő.

Egyébként meg kortalan. Egy bor mely a kóstolás során annyi arcát mutatja ahány éves. Van hogy a frissessége, gyümölcsössége kerül előtérbe, van hogy a fűszeres fineszessége és van hogy a szépen érett jellege a puha tanninokkal ejt rabul.

Már illatban is behízelgő. Semmi fanyarkásság, olyan kékfrankos gyümölcsösség. Diszkrét egyébként, nem harsogó. Ízben is abszolút középvonalas. Nem tudsz sok mindent kiemelni, csak azt hogy egyben van és korrekt elejétől a végéig a korty egy kedves kis csípősséggel a végén. Olyan itatós. Nem nehéz, de nem is könnyű mégis érdekes. Csúszik piszokul.

Egyszer sem hagyott cserben. Tökéletes esti családi borozgatáshoz, de nyugodtan bevállalható borissza barátok által szervezett borvacsorára is.
Egy bor mely ritkán húz ki két napot.

Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.

Olvasd tovább...

vasárnap, szeptember 07, 2008

Net szüret


Mi mindenre nem jó az internet! Ma már ha valamit be akarsz szerezni akkor irány a net. Igen, legyen ez akár a szőlészet-borászat témakör (vagy bármi más egzotikus terület). Én például puttonyt kerestem és találtam. Meg minden mást, ami már a bőség zavarának állapotába taszajtott.

Mivel a szőlő a pince fölött van és gyakorlatilag lábon szállítható, így visszatérek az ősi módszerhez, azaz a klasszikus puttonyozáshoz. Jó ötlet, már csak eszköz kell hozzá! Igen ám, de eme kellék már nem igazából kurrens, én legalábbis nem találtam megfelelő beszerzőhelyet.

Így nyúltam vissza a jó öreg gúglihoz, mely azonnal nyomott egy találatot. Ami remek, de a találatból még csomó egyéb érdekesnek tűnő találatra akadtam. Úgymint ilyen-olyan méretű hordók, kádak, igazi kurózumok mint kármentők és tőtikék izgalmas világa. Persze mind használt. A hirdetők legtöbbször birtokot, pincét számolnak fel és mentik (anyagilag) a menthetőt. Úgy látszik nem csak a mi borvidékünk szenved ez alatt.

Ha türelmes vagy így sikerülhet egy-két igazán jó vételhez jutni. Ráadásul ebben az iparágban jó dolog néha, ha ki van próbálva az eszköz. Én még az elején vagyok a folyamatnak, de bemutatóba az első beszerzés: 2 db puttony, 2 db 60 literes és 1 db 40 literes jó állapotú hordó írd és mond csomagban nyolcezer magyar forintért.


Még rajta vagyok néhány érdekesebb darabon. Ha összejön, akkor közlöm. Addig is, építs pincészetet internetről!

Olvasd tovább...

péntek, szeptember 05, 2008

Orsolya Sík-hegy Egri Leányka 2006


Pincészet: Orsolya, Eger
A bor adatai: Ára: kb 1.500 Ft • Alc: 13 % Vol.,• száraz fehér;
A bor beszerezhetősége: Internet: ?,Egyéb: Maligán borétterem, helyben





A bor pontozása:
abszolút = 6 pont ; ár/érték = 2
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: ". "
A bor szubjektív értékelése: Színben hulló falevel sárgája. Illatban is már erős, sűrű anyag érzete. Forgatás után glicerincsíkok patakokban. Illatban hoppá. Mint egy érett Furmint. Zárkozottan elegáns. Ízben igazi trópusi gyümölcsök, mangó. Néha kanalas orvosság. Pajkos fanyarkásság a tökéletesen érett anyagban. Savak elevenek, de abszolút integrálódtak.Tüzesnek ható alkohol néha.
Összhatásában egyébként emlékeztet egy kicsit a nemrég kóstolt Ráspi Mythrasra. Ez azonban most egy árnyalattal szebb.
Egy mély őszi fehér, hosszan síró glicerincsíkokkal. Ha nem lógna ki egy picit az alkohol akkor meg lenne az első hetes idén. Néha úgy érzem, hogy szigorú vagyok. Nem baj, van még egy palack jövőre.

Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.

Olvasd tovább...

hétfő, szeptember 01, 2008

Érik a szőlő


Hétvégén elvittem a tuti gépet és csináltam egy-két szép képet az aktuális hegyi csendéletről. Alakulunk. Külön kiemelem ezt a képet, mely mutatja hogy amit szerettem volna elérni a magas lombfallal és az alacsonyan egy behatárolt sávban elhelyezkedő, levelektől megszabadított gyümölcszónával az egész jól sikerült. A többi kép slideshowban ITT.

Olvasd tovább...

vasárnap, augusztus 31, 2008

Heimann Cervaes 2003


Pincészet: Heimann, Szekszárd
A bor adatai: Ára: kb 2.500 Ft (évjárat már nincs forgalomban) • Alc: 13 % Vol.,• száraz vörös;
A bor beszerezhetősége: Internet: Bortársaság, Decanter; Egyéb: igényesebb borszaküzletek





A bor pontozása:
abszolút = 6 pont ; ár/érték = 1,3
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: "Elképesztően cukorkás és gyümölcsös – sikkantottam, miután az első bor áradó illatába döftem orromat. A cukorkától beteg leszek, ha vörösből érzem. Csakhamar meggyógyultam, mert a cukorka kis mozgatás után távozott. Maradt érett meggy, perfekt sav-tannin kombináció – egyikből és másikból se rengeteg –, közepes test, elegancia, derék utó. Forrás: Művelt Alkoholista. "
A bor szubjektív értékelése: Nem egy nyári ital. De még nem is a nyár utolsó napjára való. Ez egy igazi melegedős, ráncokat kisímító hosszú őszi esti beszélgetős bor.
Valami nagy dologra tartogattam eme kiváló évjárat borát. Az első palackot fiam születésnapjára durrantottam ki, ezt a másodikat pedig a barátom fiának születésnapjára. Fiús bor tehát.

Remek élmény volt a palack az egyébként is igen megbízható sorozat egyik legjobb évjáratából. Így ötévesen szerintem abszolút telitalálat, de nem úgy tűnt hogy egy-két további év rontana a formáján.
Nem tudom egész pontosan hogy hány fajtából áll össze a tétel, de kékfrankos, kadarka tuti, franc és merlot meg nagy valószínűséggel.
A borra a legjobb jelző az összeérett, meg a harmónikus. Finom friss gyümölcsösséghez simul egy kedves de mégis intenzív fűszeresség, a puha tanninokhoz egy lekerekedett, de mégis magas savak és egy teljesen besimult enyhén füstös faháttér. Ami picit kilóg az a 13 fokon érzetben túlmutató alkohol, de hát mondom nem nyári ital ez kérem. Ami meg hiányzik belőle az egy picit az illatintenzitás. Egy szép, egyedi illatvilággal sima hetes.

Ár-érték arányban így is az egyik legjobb csúcsküvé a piacon.

Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.

Olvasd tovább...

vasárnap, augusztus 24, 2008

Tőkék fejlődése No.11


Utolsó permetezés megtörtént. Fehér szüret kb. 1 hónap múlva, addig már nem illő permetezni. Bár ahogy az idei évet nézem minden előfordulhat. Ilyen lisztharmat járványt évtizedek óta nem láttak errefelé. Szomszéd már szinte naponta permetezett, most mégis elszomorító eredményt hagyott hátra az ültetvényén a lisztharmat.

Én még úgy ahogy megúsztam. A chardonnay sajnos elszenvedett kisebb-nagyobb pofonokat a gomba elleni harcban. Én általában csak egy oldalról permetezek. Ez a többi fajtánál bejött, de a chardonnay fürtök azon oldalai ahol nem érte őket direkt permetlé, több esetben is fertőződtek. A kár ennél a fajtánál szerintem úgy 20-25%. Megint tanultam valamit a jövőre nézve.

Egyébként meg szépen néznek ki.
Sára a múlt hét végén:

Béla múlt hét végén:

Béla, azaz Királylányka egyébként előrébb jár, már sárgul azaz láthatóan érik, míg a Chardonnay még mindig olyan haragoszöld színű. Pedig én úgy tervezem, hogy együtt szedem őket.

Van még egy szép képem (habár a minősége a mobilos kép miatt kicsit gyenge) a már kékés színbe átforduló kékfrankos szőlőkről. Legközelebb elviszem a tuti gépet és csinálok egy szép sorozatot az érőfélben levő fajtákról.

Olvasd tovább...

kedd, augusztus 05, 2008

Spicc hardcopyban II.


Legelső rész megjelenésekor nem sikerült a pdf formátumban felrakott cikket úgy kihelyezni, hogy nagyítható legyen a képra való klikkelés esetén. Sajnos a blogmotorra nincs ráhatásom, ezért most jpg formátumban rakom fel hátha így működik


Olvasd tovább...

vasárnap, augusztus 03, 2008

Fényárnyék


Funkcionalitás és a kedélyesség közötti egyensúlyozás kiemelt feladat a szőlőhegyen. Nyílván sok mindent úgy kell kialakítani hogy az egyébként is emberes munkamennyiséget hatékonyan el lehessen végezni, másik oldalról viszont az egészet azért csináljuk hogy egyszer-kétszer jól is érezzük magunkat. Azaz nem csinálunk semmit csak munkamazohizmusból! Ha a munka kész akkor élvezzük az életet!

Ez a vezérgondolat vezetett amikor meg kellett álmodnom az áram bevezetésének módozatát a pincébe. Fontos volt hogy a kialakított világítás strapabíró legyen és praktikus. A pincemunkához szükség van jelentős luxmennyiségre is bizonyos esetekben, tehát ez is fontos szempont. Bizonyos más esetekben viszont nem kell a koncertkivilágítás, hiszen borozgatni a pince félhomályában az igazi.
Ezt az ellentmondást kellett feloldani és egy kétkörös rendszer kiépítésével sikerült kettévágni a gordiuszi csomót.

Alapesetben a melóhoz elégséges fényárt ad a pince boltívére szerelt hat darab hajólámpa (a képek vaku használata nélkül készültek):


Míg a borozgatáshoz kellemes háttért biztosít a közvetlen az ászokfák alá, a pince padlózatához szerelt nyolc darab szintén hajólámpa, melyek azonban csak a pince boltívét világítják be. Gyertyfénnyel kombinálva az igazi.

Olvasd tovább...

péntek, augusztus 01, 2008

És a víz az úr...


Szőlősgazdát sok istencsapása sújthat a szőlő művelése során. Ott van ugye a sok gombás fertőzés, az atka, a rovarok, a seregély, a jég, no meg a túlzott méretű csapadék áldásos hatása. Az elmúlt hetek esőzése rendes eróziót indított el az egyébként is a lejtésénél fogva ennek a rizikónak kitett ültetvényemen.
Amikor az altalaj nem bírja felszívni a vizet akkor az esővíz képes tonnányi vizet mogmozgatva, magának vájatokat ásva szabályos földindulást okozni a sorok között. Ez ugyan nem direkt kár (inkább ez mint a jég), de hetekbe, hónapokba telik mire a tájsebek begyógyulnak.
Mutatóba csak egy kép, ami még ígysem adja vissza a tényleges helyzetet.

Olvasd tovább...

hétfő, július 28, 2008

Zöldszüret


Hétvégén átmentem az utolsó soron is és könyörtelenül ledobáltam a nem kívánt fürtöket. Ez azért egy kezdő szőlésznek mint nekem lélekpróbáló feladat. A Kékfrankos még akár a hajtásonkénti harmadik-negyedik fürtöt is szépen kinevelné. Neked meg ezek közül kell kell a relatív leggyengébbet, legrosszabb elhelyezkedésűt lecsippenteni. Ha apám ezt látná!

Körülbelül így néz ki utánad a sor, tiszta szőlőszőnyeg (de nem panaszkodok, én akartam így:).


Olvasd tovább...

kedd, július 15, 2008

Németh Veresföldi Chardonnay 2004


Pincészet: Németh Pincészet, Mátraalja
A bor adatai: Ára: kb 2900 Ft • Alc: 13 % Vol.,• Savtartalom: 6,1 g/l • Maradékcukor: 7,9 gr/l• száraz fehér;
A bor beszerezhetősége: Internet (2005-ös): Esszencia ; Dceanter, Egyéb:



A bor pontozása:
abszolút = 6 pont ; ár/érték = 1,3
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: "...világos aranysárga, zárt, a chardonnay általában nem egy illatbomba, olyan megbízható, szőke, korrekt izé, a globális olaszrizling, mely a bádogasztali bortól az istenbizonyítékig meglehetős széles spektrumon mozog szerte a világban. Telt, szép, fanyar savú, gyümölcsös-szőlős, lágy faktúrájú, magas extraktú..., Forrás: FM. "
A bor szubjektív értékelése: Pincészet több bora is megfogott már, a Concubina sorozatról meg eme blog hasábjain is lelkesen nyilatkoztam. A tán (a Belga szalonzenekar köszönhetően is) leismertebb tételhez azonban még nem volt szerencsém. Sokarcú Chardonnay lett ez a fajta a mátrai pincészetben. A természetes szőlőművelés és borkezelés hatására a borok jelentős eltéréseket tudnak mutatni minden évben. Mindre jellemző azonban hogy lehetőségekhez képest túlérett gyümölcs és egy hosszabb tölgyfahordós érlelés a közös nevező. Többit meg adja a jóisten. Mit adott hát 2004-ben?

A bor igazi érett aranysárga színnel nyit. Rögtön látszik nem a reduktív világból jött a versenyző. Állagában azonban ránézésre tán nem olyan "sűrű", mint amit a színe igér. Illatban igazi túlérett jegyek, édeskés hársvirágos, kásásra érett körte és héja váló őszibarack buké egymás után. Nem tévedne sokat aki Tokajra tippelne az illatjegyek benyomása után.
Egyébként érdemes várni vele és lehűteni is (persze ízlés kérdése), hogy tisztuljanak az illatok.
Kortyban nagyon telt, semmi savanykás, vékony vonal. Maradékcukor ellenére is karakán savak húzzák a vonalat. Alkohol érdekes módon nekem erősebbnek tűnik a feltüntetett 13-nál, melegedve már egy cseppet csíp is. Körtés, mangós ha valahova rakni kell, de gyümölcsös első sorban. Haljak meg de kis cseppnyi Grand Manier likőr is mintha ott pajkoskodna a korty végén.

Nagyon egyben van. Olvadni vágyó, egyszer én is megérdemlek valami különlegeset hangulatban a legjobb.

Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.

Olvasd tovább...

Tőkék fejlődése No.10


Az elmúlt napokban fürtök fejlődése került a középpontba. A bogyókötődés után a bogyók folyamatosan nőnek, elérik a borsószem nagyságot, a fürtöknek súlya lett és most már súlyuknál foggva lecsüngenek a kocsányról.

A fürtök jelenleg a fürtzáródás szakaszát élik át, a bogyók folyamatosan nőnek össze tömör fürtté. Most még a bogyók inkább zöldek és kemények. Lassan azonban kezdődik a zsendülés, azaz az érés kezdete, amikor is a bogyók teljesen átalakulnak.
A szőlőben ilyenkor intenzív zöldmunka vár a gazdára. Én megtettem a második a hajtásválogatást és a csonkolás miatt kinővő úgynevezett hónaljhajtások ritkítását.
Ezzel párhuzamosan tovább tisztítottam a fürtzónát a levelektől és szelektáltam a fürtök között is. Azaz az általam feleslegesnek talált fürtöket "leszüreteltem".
Alapesetben nem hagyok 2 fürtnél többet hajtásonként. Átlagban 2-4 fürtöt is próbál hozni fajtától függően egy hajtás. Ebből ha szép erős a vessző akkor a két legszebb illetve legkülső fürtöket (hogy érje a nap) hagyom meg, ha a hajtás azonban gyenge akkor csak egy marad életben. Ez egyébként igen macerás meló, nem is lettem kész vele, úgyhogy a hétre maradt még két sor.

Jelenleg így néznek ki a hajtás-pajtások.

Sára:


Béla:


Alakul már a sor képe is. A szépen kitisztított fürtzónák kezdenek egy pofás sorképpé összeálni, illusztrációként a Királylányka sor egy részlete:


Olvasd tovább...

hétfő, július 07, 2008

Ráspi Mithras 2006


Pincészet: Ráspi, Fertőrákos Soproni borvidék
A bor adatai: Ára: kb 1.800 Ft • Alc: 13 % Vol.,• száraz fehér;
A bor beszerezhetősége: Internet: ?,Egyéb: ?






A bor pontozása:
abszolút = 5,5 pont ; ár/érték = 1,5
Borász a borról: ". ";
Mások a borról: "Az illat kifejezetten cukrokat ígér. Pedig száraz. Élénken induló korty, talán érintésnyi szénsav, meghajlíthatatlan savgerinc, karamellizált körte, édesérzet, pedig fanyar, szinte citromos a vég, határozott a kesernye is. Különös, de élvezetes konstrukció. Rusztikus és egyedi, persze. Nem illeszthető semmilyen fehérbortrendbe, divathullámba, ízkánonba. Forrás: Művelt Alkoholista. "
A bor szubjektív értékelése: Első fehérbor a soproni pincészettől amibe belenyúlok. Irsairól már hallottam hogy komoly tehetség a pincénél, eme küvéjéről azonban nem sokat tudok. Sőt mondjuk úgy hogy semmit. Az internet sem segített a fajtaösszeállítás megfejtésében.

A bor színe érettebb sárga és zöld keveréke, megjelenésében sűrű, olajos állagú. Nem intenzív illatban, diszkrét és visszafogottabb fajta. Mellette jön azonban egy olyan fémes, köves érzetben megtestesülő elegáns megjelenés. Kis idő után nehezen értelmezhető permetezőszer illat valahogy a háttérben, de félórás szellőztetés után ez hálistennek teljesen elillan.

Ízben érett mangó, körte egy apró kesernyés lecsengéssel. Alkohol meg mintha dominánsabb lenne mint amit a cimke elárul. Viszont kerek érett anyag, szép összeérett savvilággal. A visszafogottabb illat, a sűrűbb anyag és a markánsan megjelenő alkohol hatására a bor végezetül olyan fülledt erotikusra sikerült. Aki üde friss fehérbort kultivál az messze kerülje, de komoly(kodó) emberek örömöt találhatnak benne.

Pontozási útmutató ITT. Az eddig kóstolt borok listáját a Témajegyzék, Kóstolt borok téma sor kattintásával tudod előhívni.

Olvasd tovább...

szombat, július 05, 2008

Tök nagy buli


Kicsiny falum már-már hagyományosan megrendezésre kerülő évi nagy durranása a Tök nagy buli. Ami egy nagyívű kétnapos rendezvénysorozat sok előadóval. A programok között szerepel egy Nyakas borkóstoló is (akik egyébként végig kinnt vannak egy standdal). A sok koncert ráadásul meg mind ingyenes. Akinek van kedve érdemes egyszer kilátogatni.
Részletek ITT

Olvasd tovább...

péntek, július 04, 2008

Borospince upgrade


Borospince és környéke sem felejtődött el a szőlőben végzett munkák mellett. Funkcionálisan és közösségi szinten is fejlesztések történtek a két héttel ezelötti beharangozó bejegyzés óta.

Először is megépült a pincét hosszanti irányban körülhatároló támfal. Szükség volt rá, mert vissza akartam tölteni a borospincére a még megmaradt földet és a relatív keskeny telek miatt sok helyett elvett volna a pincedomb szétterülő alapzata. Így keskenyebb helyen tudtam tartani a területen és esztétikailg sem lett sztem utolsó (most látni csak igazán milyen böszme nagy építményt sikerült összehozni):

A korábban csak pucéran égnek meredő szelőzőcsövekre meg helyre kis szellőző házikó épült, mely amellett hogy teccetős, védi a szellőzőt a csapadéktól.

És ne feledkezzünk meg arról amiért igazából ez az egész készül. A bor egy kulináris és közösségi élmény így együtt, azaz társaságban és étellel együtt ízlik a legjobban. Kellett hát egy hely, mely biztosítja mindkét funkciót. Présház még nem készül sajnos idén de egy szabad ég alatti főzőcskéző-sütögető terasz épült a megmaradt bontott téglákból és padlástéglákból. Remek hely lesz szolíd lerészegedések intim helyszínének is.

A sütegető és a padok alatt kialakított tároló helység meg remekül felszívta a telken eddig összevissza tárolt, felhalmozott tüzelőanyagot. Mert mindent hasznosítani kell! Grillrács is készül és nincs már messze a beavató grillparty...


Olvasd tovább...

vasárnap, június 29, 2008

Tőkék fejlődése No.9


Két hét alatt ismét bődületes tempóban fejlődött tovább Sára és Béla. A virágzásból szépen megkötöttek a fürtök. Két-három fürt található jelenleg átlagban hajtásonként, ami tőkére vetítve úgy 25-30 fürtöt jelent. Ez mindenképp sok az első évben, úgyhogy két-három hét múlva fürtválogatásra is sor fog kerülni. Jelenleg a megnövekedett hajtásokat befűztem a vezetődrótok közé, felesleges hajtásokat kitörtem, fürtzónát pedig már most egy kicsit kiszabadítottam a felesleges levelek közül. Mivel nagy a lombfal az alacsony kordon miatt, így idővel ahogy érik a fürt úgy teljesen kiszabadíthatom majd a levelek közül, hisz az így is több mint egy méteres, a fürt fölött elhelyezkedő lombfalon elég levél marad ami nélkülözhetetlen a szőlő érése során oly fontos cukortermelés miatt.

Egyébként nem csak a szőlő nő hanem a gyom is. Rengeteg időt elvisz a terület kapálása. Sajnos a Bélát mutató kép mögött még mindig méteres a gaz a szomszéd telkén. Én kérek elnézést.

Az aktuális képek:

Sára 2008.06.28:


Béla 2008.06.28:


Olvasd tovább...

Nyakas a Nyakason


Tökön végre nem csak kis méretben zajlik az élet. A Nyakas Rt. gondolt egy merészet és felmerészkedett a Nyakasra, azaz a szőlőhegyre. Tavaly több hektárt előkészítettek telepítésre (lásd talajminta), de nem mindbe került idén oltvány. Az én kis parcellámtól nem messze egy szép területen úgy uszkve két hektáron Kadarka került telepítésre. Érdekes kisérlet az eddig a fehér reduktív technológiai borokról ismert pincészettől.

Habár már ugye eddig is készült az utóbbi két évben kis mennyiségben Kadarka Siller, de az nem a szőlőhegyről származott. Aztán hogy mi a küldetés a fajtával és hogy mitől lesz különleges a töki Kadarka az még számomra talány, de megpróbálok utánajárni a dolgoknak. Telepítés 3*0,8 méteres térállásról tanúskodik és úgy tudom alacsony kordonon fog futni tőke. Addig is a kis a területről és a fejlődő oltványokról két kép. Ha a Nyakas nem bánja úgy közlök majd időközönként képeket a területről. Ha más meg többet tud akkor szívesen veszem a hozzászólásokat.



Olvasd tovább...

hétfő, június 16, 2008

Borospince 2008


A

pinceprojektről is rég írtam már. A borospince kész lett, a présház még várat magára. Idei évre volt eredetileg tervezve, de piszkos anyagiak miatt az építkezés a jövő évre tolódott. Komfortérzetet azonban javítunk, így kialakításra kerül egy kiülős terasz a pince mellett. A már elkezdett teraszon (lásd kép) kialakítunk még bontott téglából padot, előkészítő asztalt és egy grillezőt is. Jövő hét végére kész is lehet. A pincedombot is megtámogattam két oldalról egy támfallal, úgyhogy szépen kiformázzuk a pincedomb alakját is.


A pince melletti cseresznyefa is teszi a dolgát. Ilyen az idei termés.


Olvasd tovább...

Tőkék fejlődése No.8


Nyár elejére a szőlő belépett a vegetációs periódusa egyik legfontosabb és ezzel együtt legérzékenyebb szakaszába, a virágzásba.
Ebben a szakaszban a szőlővirágok nagyon sebezhetőek, egy hirtelen jött gomba fertőzés nagyon gyorsan megtámadhatja a teljes virágot, ezzel gyakorlatilag megsemmistve az idei termést.

Ráadásul idén ez a veszély felerősödött a változékony időjárással (kiadós eső, utána meg meleg), mely táptalaja lehet a gombafertőzéseknek. Hálistennek a jó időben megválasztott permetezésnek köszönhetően ezt a fázist a szőlők nálam szépen átvészelték és az elmúlt két hétben elvirágoztak és nőttek is több mint tíz centit.

Képek a kollegákról:

Béla június 08

Béla június 15


Sára június 08
Sára június 15


A hajtások már a kordonkar fölött kb. egy méterrel elhelyezett második soros dupla vezetődrótot nyalogatják. Egyéb munka a kb két hetente esedékes permetezésen kívül most nem adódik. A következő kb július elejére várható munka a további hajtásválogatás és a fürt körüli zöldmunka lesz.

Olvasd tovább...

Olvasd el a legfrissebbeket!